Ken Norton Jr. lett a Raiders defensive koordinátora

Tegnap véget ért a hosszas keresgélés és a Raiders bejelentette, hogy a Seattle Seahawks linebacker edzője Ken Norton Jr. lesz a csapat defensive koordinátora. A kinevezéssel nagy ugrás következett be Norton karrierjében hiszen korábban még sehol sem töltötte be ezt a posztot.

13 éven keresztül a Dallas Cowboys (1988–1993) és a San Francisco 49ers (1994–2000) csapatánál linebackerként játszott az NFL-ben. Az 1988-as Draft második körös választottja nem is volt rossz játékos. Pályafutása során 1.130 tacklet, 12.5 sacket, 6 interceptiont és 2 touchdownt szerzett. Három alkalommal beválasztották a Pro Bowl, egy alkalommal az All-Pro első és második csapatába is.

Játékos pályafutása után a University of Southern California linebacker edzője volt öt éven keresztül majd a hatodik évben a vezetőedző asszisztense is Norton volt. 2010-ben visszatért az NFL-be és egészen tegnapig a Seahawks linebacker edzője volt.

A Seahawks bombaerős defensében nem csak az Atlanta Falcons-hoz távozó Dan Quinn-nek hanem Norton-nak is nagy szerepe volt. K.J. Wright, Bobby Wagner, Malcolm Smith linebacker sor a defense egyik legjobb egysége volt. A Seahawks-nál eltöltött öt éve alatt a csapat védelme csak 300 engedett yardot átlagolt.

Oaklandben azért nehezebb dolga lesz de linebackereink biztosan nagyon elégedettek a kinevezéssel. A tavalyi elsőkörös Khalil Mack és a harmadik profi szezonját kezdő Sio Moore eddig is nagyon jó teljesítményt nyújtottak de az új edzővel új szintre léphetnek.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: twitter.com)