Hétfő Esti Rangadó-t játszani mindig nagy élmény,főleg akkor ha győz a csapatod. Ha viszont Fortuna kegye pont a kiválasztott napon hagyja el akedvenceket, akkor már nagyobb a baj. Egész ország előtt leégni gáz. Nem kicsit, nagyon.

A vitatott elkapás

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal ültem le a gép elé streamet keresni. Mert hát hiába közvetítette kis hazánk sportcsatornája, inkább maradtam a Faragó Ricsi mentes adásnál -no offence. Valami egészen jó élményre számítottam. Mert mindig arra számítok. Persze tudtam,hogy a támadóknak meg van a maguk baja, de mit tehet az egyszerű szurkoló,mint,hogy hagyja leszállni a rózsaszín ködöt. A kezdés után rögtön elöntött a büszkeség. Mi másért, mint a D# elit teljesítményéért. Tökéletesen fedeztük az elkapókat, de tulajdonképpen nem is volt rá szükség, hiszen Rodgers már-már Cutlert megszégyenítő időt töltött a földön fekve.

Ordítottam, bevallom férfiasan. Ütöttem az asztalt, domborítottam a mellkasom,téptem a fali polcokat, és szórtam a könyveket. Egyszer szabad. Egyszer kötelező. Látunk-e még ilyen, -prózai módon szólva- k.rva izgalmas meccset?! Látunk-e ilyen szereléseket, ütéseket, blokkokat? Talán már sohasem,hiszen visszatértek a regulár játékvezetők, így a játékosok is vissza fognak a szabályszerűO-line munkához és a szabályos szerelésekhez.

Na de így is megköszönhetjük a csere bíróknak, ezt. Ezt a káoszt, ezt a mámort és őrületet. Csúnya volt, de tetszett. Philip Zimbardo is megirigyelte volna azt az erkölcstelen, állatias küzdelmet, amit az NCAA3-ból(ilyen kifejezés nincs is) verbuvált sporik tevékenysége okozott. Szabályok és korlátok nélküli játék. Igazi gladiátor küzdelem. Életre-halálra. Kell ennél több?

Az mondjuk nem ártott, hogy az évtized legvitatottabb bírói ítéletével mellettünk, és nem ellenünk tették le a voksukat újdonsült barátaink, de ne legyünk telhetetlenek. Akkor is életünk egyik legemlékezetesebb meccseként könyvelnénk el ezt a 12-14-es győzelmet, ha éppenséggel mi maradunk alul.

Persze a Green Bay sem érdemelte meg jobban ezt a W-t mint mi, de hála a hozzáértő és csöppet sem elfogult médiának, mi lettünk a rosszfiúk. Akit mindenki gyűlöl, mert ellopta az uzsonnát szerencsétlen eminens diáktól.

Hát ez van. Ennél nagyobb baja sose legyen egyetlen Hawks szurkoló társunknak sem. Mert a siker gyűlöletet vonz, tudjuk ezt a 7-9-es PO szereplés óta, de tudjuk azt is,hogy inkább voodoo-zzon minket a fél liga, mintsem a veszteseknek kijáró szánalom.

Rodgers keresi sietve az elkapóit

Wilson most sem tett hozzá sokat a győzelemhez, sőt a végső játéknál nemes egyszerűséggel rossz play-t hívott be a huddle-ben, de így is behúztuk, és ez elégCompete mester számára. Kicsit Tebow-ra emlékeztető számokkal ( 130yard, 2 TD, 50% alatti pontosság ), de Qb no.1. irányításával is sikerült kiénekelni a sajtot –haha- a GB szájából. Clemons ismét vezér volt a maga 4 zsákjával, és nagy örömünkre az idei első körös választottunk, Irvin is csatlakozott hozzá.

Wright ismét azt az érzést keltette,hogy a pálya bármely területén is folyjon a játék, őt nem lehet kihagyni belőle. Wagner-nek voltak szép megmozdulásai, habár nem küldtük annyiszor blitze-elni mint tettük azt a Dallas elleni meccsen.Kancellár és E.T. továbbra is elit,ahogyan Sherman és az ESPN(?) által élő adásban a tavalyi szezon legtöbbet büntetett játékosának elkönyvelt – pedig nem, mert csak a második -  Browner is. Kijár a dicséret Hill-nek is,hiszen korát meghazudtoló ütemmel érkezett többször is a labdás emberre, méghozzá igencsak pompás szögben.

A támadók még mindig gyengék, ahogyan gyenge Bevell is, de ezt már megszoktuk.

Jövő héten St.Louis-ba látogatunk, ami kemény diónak ígérkezik, főleg a ligaszinten leginkább gyűlölt elkapóval (Tate) a fedélzeten.