Beharangozó: Vikings - Titans, Előszezon 4. hét

Elérkezett az idő, itt az utolsó még tét nélküli mérkőzés, azaz a Titans elleni előszezon találkozó. A ma estével véget ér az előszezon és beindul az igazi hajsza a végső sikerért. Azonban még mielőtt jövőhéten megkezdenénk menetelésünket, ma este a Tennessee Titans csapatát fogadjuk a Mall of America Field-en.

Legutóbb a két együttes a tavalyi idényben találkozott egymással, akkor szintén itt Minneapolis-ban. Akkor a két alakulat nem volt egy szinten. A Vikings nagyon sima 30-7 -es eredménnyel zárta a találkozót, több játékos is kiváló teljesítménnyel járult hozz, hogy akkor 4-1 -el álljunk az 5. forduló után.

Azon a meccsen minden volt ami kell. Ponder 2 TD passz mellett 2 alkalommal eladta a labdát. Peterson-ról még akkor nem tudtuk, hogy a szezon végén ő lesz az ünnepelt sztárunk. Ezen a meccsen történt az is, hogy az akkor még újonc Harrison Smith egy kisebb incidens miatt ki lett állítva a második negyed elején.

Most kicsit más a helyzet. Az előszezon eddig a Titans számára kicsit jobb, mint nekünk. Nekünk a 0-3 -as mérlegünk áll a Titans 1-2 -es mérlegével szemben.

Ma igazán nagy lesz a harc a játékosok között és ezt nem csak a két csapat közti mérkőzés hozza majd magával. Ma ugyanis az utolsó lehetőségük van bebizonyítani a játékosoknak, hogy igenis érettek arra, hogy bekerüljenek a végső, 53 fős keretbe, amit augusztus 30-án hirdetnek ki. Jó kis összecsapás elé nézünk.

A Vikings oldalán a kezdők közül maximum 1-2 embert vagy senkit sem fogunk látni a mai napon. Olyan híresztelések vannak, hogy az irányító poszton McLeod Bethel-Thompson kezd, aki megnyerte a harmadik irányító pozíciót magának. Elkapók közül Webb, Burton, Smith és Thielen lesznek azok akik küzdenek az 53 fős keretért. Webb talán előnyben van a többiekkel szemben, mert őt a vezetőség mindenképp meg akarná tartani, így talán már lefutott meccs ebből a szempontból vagy mégsem? Stephen Burton-nak, mint már írtuk A+ -os mérkőzést kell produkálni vagy különben megköszönik neki a munkát. Természetesen Rodney Smith és Adam Thielen is be akarnak kerülni a végső keretbe, így nekik is sziporkázniuk kell.

RB poszton is nagy harc lesz a harmadik helyért, mert nem hinném, hogy 4 futóval indulunk neki a szezonnak. Adrian Peterson és Toby Gerhart mögött Joe Banyard és Matt Asiata fog versengeni.

FB poszt az most nem is kérdés. Mivel tavaly láttuk, hogy mire jó, ha áll valaki a futó előtt. Idén is játszani fogjuk a fullback-es felállást, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Jerome Felton, aki tavaly berobbant a ligába, most 3 meccsre el van tiltva, így gyakorlatilag Zach Line zöld utat kapott a végső keretbe, legalábbis úgy tűnik. 2 TD elkapással és szép játékkal bizonyított az eddig három előszezon mérkőzésen és ma sem lesz ez másképp, reméljük.

A Titans ellen tavaly jól játszottunk. Legnagyobb fegyverüket teljesen leradíroztuk a pályáról. Chris Johnson 15 kísérletből összesen 24 yardot tudott elérni a Vikings védelme ellen. Ma ugyan nem ő fog játszani, de reméljük a helyére beálló futót hasonlóképpen megállítja a defense.

Jake Locker játékát sem láthatjuk ma. Ellenfelünk Ryan Fitzpatrick-al és Rusty Smith-el fog kiállni. Hasonló a helyzet a Titans-nél is, mert ott is akad a 75 játékos között olyan, aki nem jut be a végső keretbe, de ma mindent elfog követni, hogy ne rajta múljon.

A Titans két verséggel indított a Redskins és a Bengals ellen, majd meglepetésre a harmadik előszezon meccsen megverte az Atlanta Falcons együttesét.

A találkozó péntek hajnali két órakor kezdődik. Linkeket a közvetítéshez a szokásos helyen elérhetitek.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com