Hajtós mérkőzésen fölényes győzelem

RegularSeason Game15, Eagles-Vikings2Nagy meglepetés győzelemnek lehettek szemtanúi a Mall of America Field-re kilátogató nézők. Egyik csapat számára sem úgy alakult a találkozó, ahogy azt előzetesen várni lehetett, a Vikings magabiztos játékkal verte a Philadelphia Eagles csapatát. Se Peterson, se Gerhart, se Cook sem pedig Rhodes nem volt ott a Vikings pályára lépő játékosai között, így úgy mentünk neki a találkozónak, hogy csak kisebb vereséggel ússzuk meg. Ehelyett olyat láthattunk, amit idén még talán nem is. A csapat összeszedett volt és voltak szép egyéni teljesítmények, amik a 30-48 -as Vikings sikerhez vezettek.

Matt Cassel ismét kezdő volt, Ponder a cseréje, így vágtunk neki a mérkőzésnek. Az ellenfélnél Nick Foles irányított, aki eddig 20 TD passz mellett csak 1 alkalommal adta el a labdát, akkor is szakadó hóesésben.

Mi kezdtük a mérkőzést. Matt Cassel szépen találta meg célpontjait és a futójáték is hozta az 1-2 yardokat. Matt Asiata végezte a csapat futójátékát. Igaz, hogy a találkozó végére 3 TD-t is szerzett, de 30 futásból összesen csak 51 yardot ért el, ami borzasztóan gyenge mutató. Akkor mikor kellett megfutotta azt az 1-2 yardot, de nagy játéka nem nagyon volt. Ó elnézést volt egy 10 yardos futása is. Az első driveban eljutottunk a Philly 37 yardos vonaláig, ahonnan Blair Walsh végezhetett el mezőnygólkísérletet. Az 55 yardos próbálkozás sajnos kimaradt, pedig a táv jó volt, de egy kicsit balra hordott a lába, így a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret.

A védelmünk az első Eagles támadást remekül levédte, mert 3&out-al küldték le őket. A védelemmel egyébként az első félidőben jó volt, de a másodikra kicsit szétesett. Ám ne szaladjunk ennyire előre.

Matt Cassel remek napot fogott ki és az idei legjobb irányító teljesítményét hozta a mérkőzésen. 4 play, 2 perc, 91 yard, ennyi kellett az első Vikings TD-hez. Asiata 2 yardos futási kísérlete után Wright kapott el egy 26, majd Jennings egy 6 yardos passzt. A saját 43 yardosunkról Cassel indította a támadást, majd egy remek passzal Greg Jennings-et találta meg, aki 57 yardos TD-t szerzett csapatunknak. Nem az első eset, hogy Cassel-Jennings nagy játékot láthatunk, emlékezzünk csak London-ra. (De jó volt a helyszínen látni :))

A második vendég támadás már 3 pontot ért, Henery 35 yardról volt eredményes. Volt itt egy 21 yardos Foles futás és egy 24 yardos McCoy elkapás is amit nagyon benéztünk, de végül 3 bekapott ponttal megúsztuk.

Elég hamar eltelt az első negyed, vezetés és a labda birtokában folytathattuk a második negyedben a találkozót. Ismét Jennings volt az akit egy 22 yardos átadással megtalált Cassel, majd Simpson is lehúzott egy 19 yardos passzt. Jennings egyébként karriercsúcsot jelentő 11 elkapást és 163 yardot szerzett a találkozón. Az Eagles 9 yardos vonalról előbb passzal, majd egy 6 yardos Asiata futással már a 3 yardoson voltunk, de harmadik kísérletre nem sikerült a passz, Frazier-ék a rúgást választották. Walsh 21 yardról tévedhetetlen volt, máris 10-3 az állás.

A harmadik Eagles driveban egyenlíthettek volna a vendégek egy szép támadás végén, de Foles szabálytalankodása miatt Jackson TD-jét érvénytelenítette a játékvezető és 15 yarddal hátrébbről kellett a negyedik kísérletet elvégezniük. Maradtak a mezőnygólnál, így 10-10 helyett csak 10-6 állt az eredményjelzőn.

Passz, futás, passz futás, így folytatódott a Vikings drive-ja a sas pontszerzés után. Szépen meneteltünk előre, egészen az egy yardosig eljutottunk, ahonnan Asiata-nak már könnyű dolga volt és megfutotta első TD-jét a meccsen, valamint ez volt az első TD-je profi játékosként is. A szünetig még Henery 39 yardról rúgott egy hárompontost, így a pihenőre 17-9 -el mentek a csapatok.

A szünet után nem hozot sokat z Eagles első próbálkozás hamar puntolásra kényszerültek. Nem tudom, hogy mennyire féltek Patterson visszahordásaitól, de egyszer sem merték neki odarúgni a labdát, így rendszerint a pálya közepéről kezdhettünk támadni, mint ebben az esetben is. Cassel-Wright 42 yardos összjáték után máris a redzoneban voltunk. Második kísérletre Cassel látta, hogy hatalmas lyuk tátong előtte, így 6 yardról simán megfutotta a TD-t.

Nekünk nem kellett még hó sem, hogy Foles-t belekényszerítsük egy eladott labdába. Shaun Prater először volt életében kezd, ráadásul eddig is csak pár alkalommal játszott a special team-ben. Most a CB hiány miatt rá esett a választás és ezt meg is hálálta. Foles átadását Jackson elől húzta le, majd 30 yardon keresztül még vissza is hordta. Prater egyébként az Eagles játékosa volt még mielőtt ide került volna.

A momentum nálunk volt, de nem éltünk vele és puntolni kellett. A D# megemberelte magát és 4. kísérletre is megállították a vendégek támadóit, még a challenge sem segített rajuk. Közel voltunk, mikor megkaptuk a labdát ám így is csak egy 38 yardos mezőnygólra futotta. 

Megunta a tétlenkedést a Philly és Foles 30 yardos passzt osztott ki Jackson-nak, aki meg is szerezte az első Eagles TD-t a meccsen. 2 perccel később Cassel eladta a labdát, így ismét a vendéget támadhattak és Ertz egykezes elkapása révén máris megszerezték a második TD-jüket. Forrtak az indulatok, nem hittük el, hogy megint innen fogunk kikapni. Már csak 5 pont volt az előnyünk, mikor beléptünk az utolsó negyedbe.

John Carlson-t remekül helyettesítette Chase Ford TE poszton annak ellenére, hogy elvileg Ellison volt jelölve. Ford már az első negyedben is szerzett egy 18 yardos elkapást, de ez mindent vitt. Cassel egy hosszú passzt indított, amit Ford nagyon szépen kapott le a levegőből, sőt még rohant is a labdával, ám a védők utolérték. Ha el kezd futni a pálya jobb oldala felé akár TD-t is elérthetett volna. Így sem jártunk rosszul, az ellenfél 5 yardosán voltunk. Matt Asiata megfutotta második TD-jét is a mérkőzésen, amivel ismét elléptünk a vendégektől. Sőt két drive-al később Cassel ismét TD passzt osztott ki Cordarrelle Patterson-nak. Az 5 yardos átadással már 41-22 volt az eredményjelzőn, el sem hittük ami a pályán történt.

A nagyobb előny ismét nálunk, kicsit hátradőltünk. Ennek meg is lett az eredménye Foles-ék újabb TD-t értek el. Avant 16 yardos elkapása TD-t eredményezett, ráadásul a kétpontos kísérletet is megcsinálták, máris megint csak 11 pont volt a különbség.

4 perc volt hátra és kellett a nyugtató TD. Ami érkezett is és ki más, mint Asiata. Harmadik TD-t is megfutotta a harmadik számú RB, így magabiztosan nyertük meg a meccset.

A védelem megint megkapta a szokásos 30 pontját, ami nagyon nincs rendben, de most szerencséjük volt, mivel az offense három kivételével minden támadásból pontokat ért el.

A meccs után Frazier bejelentette, hogy a Bengals ellen is Matt Cassel lesz a kezdő irányítója a csapatnak és Ponder lesz a csere. Peterson és Gerhart visszatérése is műsoron van, mert Joe Banyard-ot hétfőn elküldték a csapattól.

Jó kis meccs volt. 1998 óta a második legtöbb pontot szereztük, az azért nem most volt. Jó volt látni a srácokon az akaratot a győzelemért és végre jöttek a nagyobb játékok is, ha a hátralévő két meccsen is ugyanilyen elszántsággal küzdünk akkor jobb lesz.

Jövő héten idegenben lépünk pályára a Cincinnati Bengals ellen, akik szintén a rájátszásért mennek és egy győzelem még mindenféleképpen kell nekik. Vajon képesek leszünk megint keresztbe tenni egy rájátszásért küzdő csapatnak? Vasárnap kiderül. Szép győzelem volt.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com