Ki menjen, ki maradjon a Giants-nél?

Sajnos csapatunk számára elkezdődött az offseason, így itt az ideje egy gyors áttekintésre, hogy kik azok a játékosok, akik megtartására mindenképp szükség lesz és kik azok akik máshol folytathatják pályafutásukat. A fizetési sapka alatt nagyjából 17 millió dollárnyi hely van jelenleg, de néhány átstrukturálással és szerződésbontással akár a kétszeresére is növelhető. Ez azt jelentené, hogy majdnem minden kulcsjátékossal sikerülne megegyezni és egy vagy két hasznosabb szabadügynökre is futná. Lássuk hát a játékosokat.

Justin Tuck, DE - maradjon

Újra 10 sack felett zárt és bebizonyította, hogy még mindig van jövője az NFL-ben. JPP sérülésével a pass rush hagyott kívánnivalót maga után, hiszen sem Kiwanuka sem Moore nem tudott semmi meggyőzően szerepelni. Tuck már elmúlt 30, így a szabadügynök piacon sem robbantana bankot és ő is a maradást szorgalmazná.

Várható szerződés: 2-4 év, 3-5 millió $/év

Hakeem Nicks, WR - ???

Teljesen tanácstalan vagyok... Az elkapó eddigi pályafutása legrosszabb évén van túl és előre megjósolták távozását, legutóbbi nyilatkozatai alapján viszont azt sem tartja kizártnak, hogy kisebb fizetésért New Yorkban maradjon. Én személy szerint úgy gondolom, hogy 2014-ben újra képes lesz hozni régi jó játékát, a kérdés hogy hol. A korábban várt évenkénti 10 milliós fizetését valószínűleg senki sem fizeti ki neki, ennél kevesebbért pedig akár meg is tarthatja Reese. Várjuk meg többi nevesebb szabadügynökünk sorsát és utána térjünk vissza Nicks-re.

David Diehl, G/T - menjen

Legjobb évein már túl van és valószínűleg profi pályafutását is befejezi.

Stevie Brown, S (RFA) - maradjon

2013-ban nem volt mérkőzése, így ismételten korlátozott státuszú szabadügynök lesz, ez pedig azt jelenti, hogy újra tendert kaphat. ACL sérülése miatt valószínűleg nem lesz rá vevő. Draft választásával egyenértékű tender esetén 1,323 millió dollárt kereshetne, távozása esetén csapatunk egy hetedik körös pickkel gazdagodna.

Várható szerződés: 1 év, 1,323 millió $

Andre Brown, RB - maradjon

Sérülése után remekül tért vissza, azonban az év végére alaposan visszaesett teljesítménye és a labdát is többször elejtette. Kérdés tehát, hogy sérülékenysége miatt első számú futóként is lehet-e számítani rá. Azt gondolom egy újabb esélyt mindenképp megérdemel, ha Wilson is felépül jó párost alkothatnak.

Várható szerződés: 2-3 év, 2-3 millió $/év

Terrell Thomas, CB - maradjon

Nálam egyértelműen ő az idei év legnagyobb visszatérője, 3 ACL szakadás után tudott a teljes szezonban egészséges maradni. A sok műtét azonban azt is jelentette, hogy sebessége jelentősen megkopott, így az oldalvonal mellett "egyvéegy"-ben nem alkalmazható már. Nickelben még mindig hasznos játékra képes és a futás ellen is jó teljesítményre képes. Korábbi sérülései miatt meglepődnék ha nagy tolongás lenne érte.

Várható szerződés: 1-2 év, 1-2 millió $/év

Brandon Myers, TE - menjen

Tavaly 1 éves szerződést írt alá több év opcióval, utóbbi azonban valószínűleg nem fog bekövetkezni. Nem tudott megfelelni a várakozásoknak, sokkal többet vártak tőle. Vélhetően a klubvezetés sem fogja erőltetni megtartását.

Linval Joseph, DT - maradjon

Az egyik legalulértékeltebb defensive tackle a ligában, szép csendben teszi a dolgát és begyűjt egy rakat szerelést. Johnathan Hankins tavalyi érkezése előrevetítheti a távozását, de ennyire talán Reese sem hülye. Cullen Jenkins nem mai gyerek már, a Joseph-Hankins kettős pedig igen brutális lehet középen.

Várható szerződés: 4-5 év, 4-6 millió $/év

Bear Pascoe, FB/TE - maradjon

Több poszton is bevethető, szorgos vízhordó.

Várható szerződés: 1 év, 0,73 millió $/év

Keith Rivers, LB - menjen

Nem csoda, hogy anno elengedte a Bengals...

Jon Beason, LB - maradjon

Érkezésével végre újra kapott egy klasszis linebackert a csapat. Valószínűleg a trade sem azért ment az irányába, hogy fél év után elengedjük. Ő is New Yorkban szeretne maradni, de a fizetését is megkéri majd ezért.

Várható szerződés: 3-5 év, 4-8 millió $/év

Trumaine McBride, CB - maradjon

Kellemes meglepetés volt a szereplése, a nyár folyamán a roster helyért küzdött, a sérüléseknek köszönhetően pedig kezdő lett. Nem vallott szégyent, de kezdő cornerbackként számolni vele igen merész lenne. Ennek ellenére van jövője a csapatban.

Várható szerződés: 1 év, 0,73 millió $

Curtis Painter, QB - maradjon

Camp body-nak jó lesz, de nincs az az isten, hogy egy újabb keretszűkítést túléljen.

Várható szerződés: 1 év, 0,73 millió $

Kevin Boothe, G/C - maradjon

Nem az NFL legjobb guardja, de jelen körülmények között szükség van rá is.

Várható szerződés: 1 év, 1 millió $

Josh Brown, K - maradjon

Nem volt szüksége akkora bravúrokra, mint korábban Lawrence Tynes-nak. Volt egy-egy bosszantó hibája, de ennyi még belefér. Úgy gondolom marad 2014-ben is.

Várható szerződés: 1 év, 1 millió $

Ryan Mundy, S - maradjon

Közel sem kedvencem és nem is értettem anno tavalyi leigazolását, de hasznos csere + special teamer.

Várható szerződés: 1 év, 0,73 millió $

Louis Murphy, WR - menjen

Mégsem lett Hixon utódja...

Mike Patterson, DT - menjen

Az év elején volt néhány szép pillanata, de fokozatosan került ki a csapatból. Nem mai gyerek már, inkább egy fiatal játékost hoznék a helyére.

Aaron Ross, CB - menjen

Ő is elmúlt már 30 és viszonylag korán IR-re is került.

Mark Herzlich, LB (RFA) - maradjon

Remek története van, legyőzte a rákot, majd Super Bowl győztes lett. Nem tudott kezdő játékossá válni, az év elején Dan Connor is kiszorította. A mélységre azonban szükség van, így kevés pénzért újabb egy évre New Yorkban tartanám.

Várható szerződés: 1 év, 0,64 millió $

Henry Hynoski, FB (RFA) - maradjon

Kiválóan mutatkozott be az NFL-ben, azonban legutóbbi éve a sérülésekről szólt és közben érkezett John Conner. Ennek ellenére Hynoski érdemel egy újabb esélyt, nagy harc lehet közte és Conner között az offseasonban. Ha esetleg alul is maradna, egy másik csapat nagyon jól fog járni vele...

Várható szerződés: 1 év, 0,64 millió $

Spencer Paysinger, LB (RFA) - maradjon

Nagyot fejlődött idén, kezdő játékossá érett. Ha kikerül a FA piacra valószínűleg lesz kérője. Lehet kicsit soknak tűnik, de a második körös tendert megadnám neki, ezzel legalább 1 évre csapatunkban maradna ezzel.

Várható szerződés: 1 év, 2,023 millió $

Jim Cordle, C (RFA) - maradjon

Csereként hasznos lehet.

Várható szerződés: 1 év, 0,64 millió $

Shaun Rogers, DT - menjen

Kora miatt nincs már rá szükség, valószínűleg profi éveinek is vége.

Brandon Jacobs, RB - menjen

Képtelen egészséges maradni, sajnos neki is a visszavonulás mellett kell(ene) döntenie.

Peyton Hillis, RB - maradjon

Nagy a káosz a futók között és némi stabilitást adhatna.

Várható szerződés: 1 év, 0,73 millió $

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Kép: bleacherreport.com