Frazier elhozza Jared Allen-t Tampába?

Nem kérdés, a csapatnak szüksége van egy olyan irányító siettetőre, akitől az ellenfél adogatógépei összecsinálják a gatyájukat, lefekvés előtt pedig remegve néznek az ágy alá, nem lapul-e ott. Korábban is felmerült és most egyre erősebben rebesgetik, hogy a szabadügynök piacról Frazier elhozza korábbi kiváló játékosát, Jared Allen-t.

Ezt természetesen még nem kezelhetjük tényként, azonban, ahogy egymásról nyilatkozgatnak a felmerülő kérdés kapcsán, enyhe sejtések már megfogalmazódhatnak bennünk.

“Tisztelem Jaredet mint játékost és mint embert is. Sokat segített nekem, amikor még védelmi koordinátor voltam. Hogy a jövőben mi fog történni, azt majd meglátjuk.”- nyilatkozta védelmünk új mestere.

“Frazier megdolgoztatta a seggünket. Nem mindig olyan mosolygós, de   jó ember és ez mindennél fontosabb. Mindig emlékezni fogok arra, amit Frazier mester értem tett. Segített a fejlődésemben és én ezért mindig hálás leszek.”- így  Jared Allen.

Én őszintén remélem, hogy az a segg megdolgoztatás csak képletes! De akárhogy is, Jared Allen-t valóban a liga legjobb passzsiettetői között tartják számon. Hét egymást követő évben gyűjtött be legalább 11 sack-et, ami azért tényleg nem csekélység. Ötszörös Pro Bowl játékos, ugyanez All Pro kivitelben négy ízben. Két évben is (2009, 2011) ő mutatta be a legtöbb zsákolást a ligában és 2011-ben elnyerte a liga legjobb védőjátékosa címet is. Óriási tapasztalattal bír. 2004-ben 4. körben draftolta őt a Kansas, innen került 2008-ban Minnesotába. Igazi őrült, ha kell sisak nélkül fejeli agyon ellenfelét.

Viszont! Azt azért botorság lenne állítani, hogy Allen pályafutásának zenitje még csak most jön. Nem elhanyagolható, hogy a Vikingeknél keresete 14.3 millióra rúgott. Na ez sem csekélység! Saját véleményem szerint ennek már a felét sem érné. Viszont én egy smucig disznó vagyok, majd meglátjuk hogyan vélekedik az efféle kiadásokról az új stáb. Persze majd ha már az új GM is színre lép.

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com