Fullbackekkel erősített a Bucs

A mai napon két fullback pozícióban játszó játékossal bővült a Buccaneers kerete. Az egyikük Jovorskie Lane, aki még 2009-ben végzett a Texas A&M egyetemen, azonban a draft során nem kelt el. És mindösszesen egy évet sikerült az NFL-ben játszania, a 2012-es szezonban, a Miami Dolphins-nál.

Ő Erik Lorig-ot hivatott helyettesíteni. Aki az idei holtszezonban szabadügynökké vált, és nem maradt Tampában, hanem a csoport rivális New Orleans gárdájához igazolt, 4,8 millió dollárért, négy évre. A Buccaneers vezetőségétől azt is megtudhattuk, hogy ők szerették volna meghosszabbítani Lorig szerződését, de a játékos által kért összeg igen csak magasra rúgott, így inkább elengedték.

Egyetlen NFL szezonjában Lane 13 yardot futott, 13 kísérletből. Valamint 11 elkapással, 79 yardon, és egy tochdownnal segítette a Delfineket. Tavaly azonban a cut után már nem talált magának csapatot.

A keret mélyítésének céljából szintén aláírt hozzánk a fullback Josh Baker is. Lane-hez hasonlóan egyetlen évet töltött az NFL-ben, még a 2011-es szezonban, a New York Jets csapatánál.

Nem túl hangzatos nevek, de igazság szerint a Buccaneers új támadófilozófiájában egyre kevesebb hely fog jutni a fullbackeknek. És inkább két tight endes, valamint két futós felállásokra számíthatunk majd.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com