Visszavonult játékost tradelt a Cowboys

A Dallas Cowboys bejelentette, hogy szerződtette a Baltimore Ravens linebackerét Rolando McClain-t. A Ravens a játékos mellett átadta a jövő évi hetedik körös pickjét és megkapta a Cowboys hatodik körös választását. Jerry Jones csapattulajdonos ismét egy érthetetlen lépéssel sokkolta a rajongókat, ugyanis egy pár hónapja visszavonult játékosért "fizetett" aki tulajdonképpen már nem is volt hivatalosan a Ravens tagja.

A védelem legjobb játékosa, Sean Lee sérülés miatt ki kell, hogy hagyja a következő szezont (tegnap hivatalosan is sérültlistára került) és a Cowboys vezetősége kétségbeesetten próbálta megtalálni a helyettesét. A sérülését követően olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy a tavaly visszavonult Brian Urlacher-t akarják visszacsábítani az NFL-be de ezt hamar megcáfolták a felek.

McClain érkezésével azonban nem oldották meg a problémát ugyanis a 2010-es Draft 8. helyén kiválasztott játékosa jelenleg nincs a legjobb formában. Kihagyta a tavalyi szezont miután bejelentette a visszavonulását majd két hónapja megpróbálkozott a visszatéréssel. Elbukott a Ravens fizikai felmérőjén majd ismét visszavonult. Nehéz elképzelni, hogy sikeres üzletet kötött a Cowboys.

(nfl.com, Fotó:mysanantonio.com)