Jason Licht: Bowersnek bizonyítania kell!

Amióta Mike Williams távozott a csapattól minden kíváncsi szem DaQuan Bowers felé összpontosul. Na persze nem azért mert hirtelen át kellene vennie az elkapók között a távozó szerepét. Egész egyszerűen mindenki tudja, hogy ha olyan sztori kell, amin lehet csámcsogni azt tőle várhatják leginkább.

Legutóbb is olvashattunk róla, amikor bulipatron nyomott a seggébe, aztán ki tudja miféle drogos, piás kis banzájban vett részt.

Enyhén fejezem ki magam, ha azt mondom ez a fajta magatartás a pályán mutatott teljesítménye alapján nem megengedett. Többször is taglaltuk már ezen a fórumon, Bowers bizonyítási kényszerben van.

Ezt most tiszta vizet öntve a pohárba Jason Licht is elmondta a riportereknek így az edzőtábor kezdetével:

“Ő az egyik játékosunk és reméljük, hogy megjelenik nála az a forma, amivel bizonyítja, hogy ő igazi futball játékos. Szükség van rá, hogy megmutassa. Azt kell bizonyítania elsősorban, hogy a csapatban akar lenni. És reméljük, hogy ez szerint is cselekszik. Mi szurkolunk neki.”

Egyértelmű ultimátum. Bowersnek bizonyítania kell!

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com