A Buccaneers mégis érdeklődik Alex Boone iránt

Egyes hírforrások szerint a Tampa Bay érdeklődik Alex Boone iránt, aki jelenleg holdouttal próbál egy nagyobb szerződést kicsikarni magának San Fransisco-ban, bár az ottani vezetőség erre nem nagyon hajlik, így nagyon is elképzelhető, hogy egy trade lesz a vége.

Egyre több csapat érdeklődik iránta, és ez bizony szépen veri fel a játékos árát. A legutóbbi pletykát Jason Cole, a Bleacher Report munkatársa szolgáltatta, ugyanis, egy a Bucs-hoz közeli forrás azt mondta neki, hogy a csapat érdekelt Boone megszerzésében. Akire ráadásul egy harmadik körös picket akarunk rászánni. A Buccaneers mellett azonban körülbelül hat további csapat is érdeklődik, így itt is kényes szituációra lehet majd számítani.

Közben Lovie Smith, és Jason Licht folyamatosan a szurkolók türelmét kéri, hisz elmondásuk szerint a támadófal játéka jelentősen javulni fog a következő előszezon mérkőzésre. Bár mi ebben nem nagyon hiszünk, ha Oniel Cousins továbbra is kezdő marad. Boone érkezésével, azonban lenne esélyünk a javulásra. Persze, ha nem is azonnal. Nyilvánvalóan szükségünk lenne a guardra, de nagyon könnyen elképzelhető, hogy akár két draft picket is elkérnének érte, a méregdrága szerződésről már nem is beszélve. És bár jelenleg van bőven még a költségvetési sapkánban, azért nem hinném, hogy Boone-t mindenáron meg akarja majd szerezni Jason Licht. Főleg úgy nem, hogy Gerald McCoy-nak lassacskán kinéz egy méregdrága szerződéshosszabbítás. Ráadásul kiváló linebackerünk, Lavonte David szerződését is hosszabbítani kell jövőre.

Ha lehet hinni a fenti pletykáknak tehát, a legjobb esetben is egy harmadik körös pick, és persze rengeteg pénz bánná Boone szerződtetését. Azonban a pénteken látott guard produkció ténylegesen nem maradhat jelenlegi állapotában. Így nem kizárt, hogy a csapat meg fogja lépni a dolgot.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com