Josh McCown lesz a kezdő irányító vasárnap

Térjünk akkor vissza oda, ahonnan az egész vesszőfutást elkezdtük. Az Atlanta Falcons elleni hazai találkozón ugyanis ismét Josh McCown lesz a kezdő irányítónk, miután Lovie Smith úgy döntött, hogy a Browns elleni siralmas játék után padra ülteti Mike Glennont.

Ennyit a jövő nagy irányítójáról. Bár ha engem kérdeztek továbbra sem értem Lovie Smith döntéseinek a többségét, mint ahogy azt sem, hogy mit láthat a teljesen következetlen módon, nagy nyomás alatt szörnyen, és teljesen ész nélkül játszó Josh McCownban. Mondjuk az tény, hogy idén egyik irányítónk sem verdesi orbitális teljesítményével a plafont, azonban azt Lovie Smith-t leszámítva mindenki tudja, hogy az okokat valahol a vakoldali tackle pozíciónál kell keresni. Ide állíthatnád te Peyton Manninget is, egyrészről nem sok rekordot láttál volna tőle idén, másrészről a szezon felére már túl lenne a hatodik nyakműtétén is kb.

Smith már hétfőn kifejezte nemtetszését Glennon vasárnapi játékával kapcsolatban. Elmondása szerint már ott, mérkőzés közben gondolkozott, hogy beállítja McCownt. Azonban ez nem történt meg, most viszont már nem habozik tovább. Az idei szezonban, ha Josh McCown kézsérülése előtti játékára azt mondanám, hogy fakó volt. Akkor nagyon finoman és nőiesen fejezném ki magam. Sajnos azonban az utóbbi hetekben Glennon sem tudta hozni azt a formát, amivel ringbe szállt McCown sérülését követően. Rémesen pontatlan első félidők, javuló tendencia a másodikban, de az addigra létrejött ponthátrányok rendre ledolgozhatatlannak bizonyultak. Glennon összességében úgy néz ki, hogy 57,6%-os pontossággal fejezi be ezt a szezont, 1417 yarddal, 10 TD-vel, 6 interceptionnel, és 7 yardos átlaggal kísérletenként. Na de jön McCown! Aki bár statisztikailag jobban fest. 63,2%-os pontosság, 420 yard, 4 TD, és 4 interception. Azt azonban mind tudjuk, hogy labdaeladásain és a kényes szituációkban való rossz döntésein három mérkőzés is elment. De mit ad isten, ennyin is lépett pályára.

Josh McCown lesz tehát vasárnap a kezdő, és ez a lépés már valóban hűen mintázza egyrészről azt, hogy Lovie Smith keményen próbálkozik, hisz szerintem sejti már ő is, ha ez év végére is így marad búcsút mondhat jó időre megint az edzősködésnek. Másrészről azt, hogy bárhogy is ragaszkodnak azon kijelentés mellett, miszerint Mike Glennon a jövő Tampában. Ez egyszerűen nem így van.

A szurkolók többsége feldühödött a döntéstől, egy másik részük pedig csak vállat von, és egyáltalán nem érdekli már az egész. Mike Glennon valóban nem nyújtott olyan jó teljesítményt az elmúlt pár mérkőzésen, és bár a támadófal még mindig nem az igazi előtte. Azért az első, és második mérkőzésekhez képest sokat javult. Én viszont nem hinném, hogy Josh McCown inkonzisztens játéka fogja elkezdeni szállítani a W betűket. Szerintetek?

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com