A blokkolt punt-ok kivégezték a #Panthers-t
A punter Brad Nortman-t megkérdezték, hogyan látta a két, Vikings által blokkolt punt-ot, amit visszahordtak TD-re. Erre a kérdésre nehéz válaszolni.
"Őszintén szólva, én nem igazán látom az utolsó pillanatig." mondta Nortman. "Én csak arra összpontosítok, hogy elkapjam a labdát, megtartsam, és elrúgjam. Én nem is láttam, hogy jönnek."
Egy punt végrehajtásakor Nortman bízik a védelemben és összpontosít a labdára. Sajnos a védelem kétszer sem tartotta magát, így Nortman kiszolgáltatott helyzetbe került.
"Mindkettő egyedi teljesítmény, nagyon kiábrándító. Egyénileg megvertek minket." mondta a vezetőedző Ron Rivera. "Nem rendszeres, ennek semmi köze a védelemhez, vagy ilyesmi. Egyéni teljesítmény."
Adam Thielen kihasználta a Carolina-i zavart, és blokkolta az első punt-ot az első negyed felénél. Áttört középen, blokkolta a punt-ot, felkapta a labdát, és egy 30 yard-os touchdown-t szerzett.
"Nagyon jól időzítették a mozgásukat." mondta Rivera. Megpróbáltunk felkészülni ezek ellen a hívások ellen, és most meg kell bizonyosodnunk arról, hogy megértjük a kommunikációjukat, és hogy halljuk azt."
Jasper Brinkley blokkolta a második punt-ot, áttörve a Carolina belső védelmét a második negyedben. Everson Griffen 43 yardos visszahordásával a Minnesota már 21-3-ra vezetett.
A linebacker Ben Jacobs vállalta a felelősséget azért, amiért Griffen elérte Nortman-t.
"Én nem védekeztem megfelelően. Ez az, ami ilyenkor történik." mondta a zaklatott Jacobs.
Vasárnapig a Panthers-nek nem volt blokkolt punt-ja a 2012-es szezonnyitó óta - ez 196 egymást követő punt, és csak két punt hiányzott a csapat történetének harmadik leghosszabb sorozatához.
A Carolina küzdött, hogy talpra álljon a két elsöprő ütésből, amely látszólag biztonságos és rutinszerű játéknak tűnt.
"Ez szívás. Az egész egységben mindenkinek igazán rossz szájízt okozott." mondta a linebacker Jason Williams. "Ez olyasmi, amit nem tehetsz meg. Ez egy hatalmas lendületet adott nekik a mérkőzés elején. Jobbnak kell lennünk."
Forrás:
Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal