A 2015-ös Draft sorrend

Múlt hét vasárnap véget ért az alapszakasz így 20 csapat számára véget ért az idei szezon is. A következő évi Draft sorrend az idei eredmények szerint alakul ki ezért már ismerjük az első 20 csapat sorrendjét. Elsőként a Tampa Bay Buccaneers választhat majd 2015-ben. A rájátszásból kieső csapatok a fordulókat követően az alapján kerülnek fel a listára, hogy milyen alapszakaszbeli mérleggel jutottak be a playoffba.

A szabályok ugyanazok mint minden évben. A Drafton az előző alapszakasz leggyengébb mérleget elért csapata választhat elsőként és a Super Bowl győztes legutoljára. Azonos mérleget elért csapatok között az ellenfelek erőssége dönt. A mutató kiszámítása: ellenfelek győzelme/összes mérkőzés. Minél alacsonyabb ez az érték annál kedvezőbb helyzetben vannak a Drafton.

A 17. és a 18. helyen a Chargers és a Chiefs ugyanolyan mérleggel áll és ezt a mérleget ugyanolyan ellenfelek ellen érték el. A két csapat között a saját csoporton belüli eredmények alapján döntenek (Chargers 2-4; Chiefs 3-3). Amikor nem lehet különbséget tenni a csapatok között akkor egy később megrendezendő sorsolás alkalmával döntenek majd a csapatok között.

Ezen kívül a Draft pickek tradelhetőek (elcserélhetőek). Az első körben a Cleveland Browns két alkalommal is választhat majd mert a tavalyi Draft-on átadták a 4. választás jogát a Buffalo Bills csapatának akik a kapott kiválasztották a wide receiver Sammy Watkins-t.

2015 NFL Draft Top 20 Pick

CsapatokGY-VEE
1. Tampa Bay Buccaneers 2-14 486
2. Tennessee Titans 2-14 506
3. Jacksonville Jaguars 3-13 514
4. Oakland Raiders 3-13 570
5. Washington Redskins 4-12 496
6. New York Jets 4-12 543
7. Chicago Bears 5-11 529
8. Atlanta Falcons 6-10 482
9. New York Giants 6-10 512
10. St. Louis Rams 6-10 531
11. Minnesota Vikings 7-9 475
12. Cleveland Browns 7-9 479
13. New Orleans Saints 7-9 486
14. Miami Dolphins 8-8 512
15. San Francisco 49ers 8-8 527
16. Houston Texans 9-7 447
17. San Diego Chargers 9-7 512
18. Kansas City Chiefs 9-7 512
19. Cleveland Browns (a Buffalo-tól) 7-9 516
20. Philadelphia Eagles 10-6 490

EE- Az ellenfelek erőssége

Kép: sportingnews.com

Címkék: nfldraft