A Bucs segít a rákos gyerekeken

Többször is említettük már, hogy szerencsére a futball a holtszezonban azért nem csak a renitens alkoholistákról, a kocsijukat itt ott elhagyó egyénekről, a szerződésükért tüntetőkről, és egyéb idiótákról szól. Szerencsére akadnak, akik a hírnevüket, és ismertségüket a jótékonyság oltárán kívánják feláldozni.

Így történik ez Tampában is rendszeresen. Immáron harmadik éve rendezik meg ugyanis ezt a jótékonysági eseményt, ahol a Bucs munkatársai, játékosai, és rajongói szabadulnak meg hajuktól, mindezt pedig olyan nemes cél érdekében, hogy pénzt gyűjtsenek a régióban élő, rákos beteg gyerekek gyógyíttatására.

Idén a hajuktól megszabadulók között volt Brian Ford a Bucs Chief Operating Officere, az irányító Jameis Winston, a linebacker Lavonte David, az újonc falemberek Donovan Smith, és Ali Marpet, valamint a tight end Austin Seferian-Jenkins is.

Az akció keretében pedig több mint 30,000 dollárt sikerült összegyűjteni a játékosok, a hozzátartozók, és persze a rajongók segítségével. Ez pedig majdnem a kétszerese az eleve elérni szándékozott összegnek. A csekket kedden mutatta be a Pro Bowler Gerald McCoy, aki meglepetésre még megfejelte az összeget 10,000 dollárral saját büdzséjéből is.

“A feleségem és én hisszük, hogy azért áldott meg minket az isten jelenlegi helyzetünkkel, hogy mi is megáldhassunk másokat. Ez nem csak az én döntésem, a feleségemmel döntöttünk így.” – mondta az adományról McCoy.

“Ha valami közel áll a szívünkhöz, akkor azok a gyerekek. A pályán történő harcot nem lehet azzal összehasonlítani, mint amikor az életedért harcolsz. Nem lehet az ő keménységüket összehasonlítani a mi keménységünkkel. Ők a legkeményebb fickók a világon. Nem tudnám őszintén azt mondani, hogy mi is ugyan olyan szívósak vagyunk, mint ők. Ők az igazi hősök.”

A kampány egyébként még március 1-én indul, és bárkit szívesen látnak a One Buc Place-n aki adományozni szeretne, vagy a jó ügy érdekében szintén megválna hajkoronájától. Az akció kezdete óta a gyermekrák ellen harcoló szervezetnek már több mint 400,000 dollárt sikerült összességében összegyűjtenie, csak ebben az évben. A pénzt pedig orvosi kutatásokra, és programokra költik a rákos daganatokkal élő gyermekek számára.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com