Edzőtábor 2015: A Doug Martin hype

Doug Martin újra egészséges, a határ pedig a csillagos ég! Ilyen és ehhez hasonló címek láttak napvilágot az évek óta regnáló futóval kapcsolatban.

De vajon jót tesz Martinnak ez a hype, vagy épp az ellenkezőjét érik el vele?

Az biztos, hogy a Tampa Bay Buccaneers marketing gépezete kőkeményen felültette a játékost a “hype vonatra”, ő az első számú futó az edzőtáborban, és ő szerepel az első helyen, a frissen kiadott depth charton is.

Lassacskán minden holtszezont azzal kezdünk, hogy az egekig magasztalják őt az edzések során. Aztán a teljesítményével mégis folyamatosan alulmúlja önmagát.  Az elmúlt két évben sérüléseinek köszönhetően, mindösszesen 950 yardot sikerült kitermelnie, 3 hatpontos kíséretében. Ez valóban rettenetesen elmarad 2012-es újoncévétől, ahol már eleve önmagában 1454 yardot, és 11 touchdownt termelt.

Martin azóta kapott hideget, meleget. Egyesek sérülésével magyarázzák folyamatos rossz teljesítményét. Van aki a Bucs támadófalát hibáztatja, hisz annak funkcionális hiánya miatt lehetetlen volt jó futójátékot produkálni. És olyan is akad, aki egyszerűen csak Martin oltári mázlijának tudja be a 2012-es szereplését.

A running back-ről azonban idén is rengeteg jót mondanak az edzőtáborozás során. Dicsérte őt az új támadó koordinátor Dirk Koetter is, miután Martinnak sikerült leadnia 20 fontot az idei holtszezonban. Jó véleménnyel volt róla Lovie Smith, aki az idén látottak alapján úgy gondolja Martinra lehet bízni a Bucs 2015-ös futójátékát. Pedig korábban nem kívánt élni az egykori első körös játékos ötödik éves opciójával. Tavaly pedig olyannyira nem bíztak benne, hogy a 2013-as draft harmadik körében elhozták a játékosbörzéről, a szintén futó Charles Sims-t is. Aki ugyancsak rengeteg játéklehetőséghez is jutott.

Az edzőtáborban látottak alapján azonban ismét az “izomhörcsög” fogja uralni a backfieldet. Persze az már más kérdés, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Mindenesetre egész biztos, hogy ez az utolsó éve, hogy kezdjen magával valamit.

“A határ a csillagos ég, ebben az évben. Rengeteg potenciál van idén ebben a csapatban. Van egy csomó fegyverünk. Egy csomó srác, akikben ott ég a tűz, és sikeresek akarnak lenni. Alig várom, hogy ott kint legyek velük.” – nyilatkozta Martin

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com