Eagles poszt áttekintő - Irányító

A kezdő poszt várományosa: Sam Bradford

Nemigen lehet vitás, hogy az egykori 1/1-es a legjobb képességű irányító a keretben. Viszont ha tisztán a passzolási képességet nézzük, akkor talán Donovan McNabb óta nem volt a csapatnál ilyen képességű Qb. Az egyetemi éveiben az Oklahomán komoly tapasztalatot szerzett az uptempo offense irányításában, ami itt is jól jöhet neki. Bradforddal kapcsolatban az elsőszámú kérdőjel nyilvánvalóan az egészsége. Két ACL sérülésen van túl, ezért 2013 októbere óta nem lépett pályára alapszakasz meccsen. Tavaly az előszezon egyik meccsén szakította el másodszor a bal térdében található elülső keresztszalagot, pedig akkor úgy nézett ki, hogy a vártnál jobban halad a gyógyulása. Ezt a hibát nem akarják elkövetni Kellyék, és fokozatosabban adnak neki nagyobb terhelést. Ennek jegyében - bár az edzéseken eddig jól mozgott – nem lép pályára a Colts ellen első előszezon meccsen, hanem a Ravens elleni második mérkőzésen várható a pályára küldése.

Aki a kezdőbe kerülésért küzd: Mark Sanchez

Tavaly használható cserének bizonyult, amikor a sérült Nick Foles helyett kellett beszállnia, de a Seattle és a Dallas elleni meccseken ő sem hozta azt a pluszt, ami egy kezdő irányítótól elvárható. A tavaly megszerzett tapasztalat sokat jelenthet neki idén, és ha pályára kell lépnie, remélhetőleg magabiztosabb játékra számíthatunk tőle. Az eddigi edzések alapján Bradford tűnik az esélyesnek a kezdő posztra, de még sok van hátra a szezonkezdetig, így még nem lehet leírni Sanchezt. Ráadásul Bradford sérülékenysége miatt van rá esély, hogy a szezon során játszania kell akkor is, ha szeptemberben még nem is ő lesz a kezdő. 

3qb.jpg

Akik a csapatba kerülésért küzdenek: Matt Barkley, Tim Tebow

Barkley a harmadik idényét kezdi a csapatnál, de eddig sajnos nem tudott komoly előrelépést produkálni. Ebben az egyetemen szerzett súlyos vállsérülésének is lehet szerepe, ami után már a mai napig küzd a közép és főleg a hosszabb passzok erősségével. De a profi szintű olvasásokkal és a gyors döntéshozatallal is akad gondja. Kinnie nem volt neki ellenfél korábban, így idén kapott egy új riválist Tebow személyében. A korábbi Heisman győztes kitartása irigylésre méltó, hiszen még mindig nem adta fel a küzdelmet, hogy NFL-irányító legyen belőle. Az előző idényt egyetemi futball szakkommentátorként töltötte (nagyon színvonalas teljesítményt nyújtva), de közben formában tartotta magát fizikailag, és a dobó edzéseket is folytatta. Barkleyhoz képest egy plusz dimenziót tud a játékba vinni, hiszen lábbal is veszélyes és eléggé fizikális játékos. Azonban ez kevés lesz, ha nem tud megbízható passzjátékot produkálni. Az edzéseken úgy tűnt, hogy Tebow passzai továbbra is inkonzisztensek, jó passzok és csúnya hibák váltják egymást, és a labdától még mindig nem szabadul elég gyorsan. Az előszezon meccseken sok minden el fog dőlni, és egyelőre nem lehet leírni Tebowt a 3. Qb posztért folytatott harcban.

phillyblogbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Philadelphia Eagles Blog

philly.blog.hu

Fotó: bleedinggreennation.com