Evan Smith hivatalosan is kispadra került

Ha bárki azt várná mikor tér vissza a pályára sérüléséből a Buccaneers korábbi centere, nos ne tegye, mert mint kiderült Evan Smith már két hete egészséges.

Azonban a Tampa Bay Buccaneers hivatalosan is kispadra száműzte a centert. Az ok pedig nem más, mint Joe Hawley, aki távollétében kívánta helyettesíteni Smith-t. Ez szemlátomást pedig olyan jól sikerült neki, hogy a frissen kibocsátott depth chart szerint meg is előzte őt a centerek közti sorban. Így már hivatalosan is az Atlanta Falcons korábbi játékosa az első számú centerünk.

A Bucs azután csapott le idén Hawley-ra, hogy a Falcons kivágta őt a keretből, mivel a játékos már túl drágának bizonyult nekik. Eljött tehát Tampába, hogy régi támadó koordinátorával játszhasson együtt. Kötött egy elég korrektnek mondható szerződést, és csendben várt a színfalak mögött, hogy magához ragadhassa a kezdeményezést. Majd Evan Smith sérülésével adott is lett számára ez a lehetőség. Sokak szerint Hawley egyáltalán nem jobb játékos, mint Evan Smith, az azonban elvitathatatlan, hogy mióta Hawley a csapat kezdő centere sokkal erősebbnek bizonyul a futójáték, és kevesebb szarvas hibát láthatunk, mint amennyit például Smith bemutatott a még egészséges időszaka alatt.

Lassacskán már számolni sem lehet ez hányadik nagy összegű, teljesen befürdött szabadügynök igazolása a Buccaneers-nek. Hisz Smith tavaly írt alá egy négy évre szóló 14,250,000 dollárú szerződést, amikor ideérkezett Jeremy Zuttah helyére. Smith nem játszott azért annyira rosszul, bár voltak olyan pillanatai, hogy az ember szíve szerint lekaparta volna a falat. A kérdés már csak az lehet, hogy vajon előbb vagy utóbb bevetik-e guard pozícióban, vagy esetleg tényleg megmarad csere lehetőségnek. Valószínűleg az egyetlen oka, hogy nem szabadultak meg tőle még a trade deadline előtt, hogy szerződése úgy van struktúrálva, hogy jövőre már csak 2,5 millió dollár jár neki. Aztán persze az sincs kizárva, hogy próbáltak tőle megszabadulni, csak a kutyának sem kellett mi pedig nem is tudunk róla. Bár én mégis inkább előbbire voksolnék, hisz példa rá a tavalyi és az idei szezon is, hogy mennyire fontos, hogy minden pozícióban megfelelő legyen a keret mélysége, hisz a sérülések bármikor, bárhol fel tudják ütni úgy a fejüket, hogy az akár egy egész szezonba kerüljön egy-egy csapatnak.

Érdekesség a dologban, hogy a 2014-es szabadügynök szerzemények közül már csak Clinton McDonald van aki tagja a kezdő csapatnak, bár a mai napon őt is IR listára helyeztük.

1104_2_alimarpet

Azért így a végére jó hírrel is tudunk szolgálni a Buccaneers támadófalát illetően. A jó hír pedig nem más, mint Ali Marpet, aki úgy tűnik szép csendesen az NFL egyik legjobb guardja lett. Ez azért elég meglepő dolog, hisz ha emlékeztek ő az idei draft negyedik körében érkezett hozzánk a mindösszesen csak a III. divízióban játszó Hobart Egyetemről. Ezért sokan csodálkoztak a Bucs választásán, bár azt mindenki elismerte, hogy amit Marpet a combine során mutatott, több volt mint meggyőző.

Aztán jött az edzőtábor, ahol szépen lenyilatkozták, hogy ügyes a fiú, tud a fiú, de még kevés ahhoz, hogy kezdő lehessen. Aztán sérülések, befürdött játékosok, és Marpet mégis kezdő guardként találta magát az NFL-ben, és miután Doug Martin számára olyan lyukakat képes ütni amilyeneket, így ott is maradt a kezdőben, ahol volt. Mára pedig elérte, hogy a Pro Football Focus szerint jelen pillanatban Ali Marpet a legjobb guard az NFL-ben ha futásblokkolásról van szó! Úgy gondolom nem kis elismerés ez egy újonc számára, még akkor is ha pass protection terén nagyon sok fejlődni valója van még.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com