Előzetes: Vikings - Falcons - 12. hét

Preview Vikings-Falcons_RegSeason12_1Nagy lehetőség kapujában a Vikings, a Falcons lesz az ellenfél az NFL 12. játékhetén.

A Minnesota Vikings együttese nagy lehetősége kapott az élettől.

Annak ellenére, hogy a múlthéten elég simán túllépett rajtunk a Packers együttese a csoportelsőség továbbra is megvan, mivel a Green Bay vereséget szenvedett a feljövőben lévő Chicago-tól.

Győzelem esetén a Vikings két meccses előnyre tenne szert, amivel azért 5 fordulóval a vége előtt elég jól lehetne gazdálkodni, pláne úgy, hogy még simán vannak nyerhető meccseink.

Soros ellenfelünk a 6-4 –es mérleggel álló Atlanta Falcons lesz a Georgia Dome-ban. Rögtön két óriási hiányzója lesz a meccsnek. Trae Waynes mellett Harrison Smith sem lehet ott a pályán, amivel a secondary most sebezhetőbb, mint bármikor a szezon során.

A CB sorban pedig ma szükség lesz a remek emberekre, mert Julio Jones jön velünk szemben, aki kiemelkedő számokat hoz a szezonban. Matt Ryan kedvenc célpontjára valószínű Rhodes lesz állítva, aki meg tud majd birkózni az adott feladattal.

Szerencsére láthattuk egy hete, hogy a Falcons végig nyerésben volt a Colts ellen, de sikerült egy megnyert meccset végül tökéletesen elvesztenie. Most is valami hasonlóra számítunk, de csak abban a tekintetben, hogy a Falcons a végén vesztesként távozik a pályáról.

Tavaly Teddy Bridgewater első NFL-es TD-jét épp a Falcons ellen szerezte, azt a meccset simán 41:28 arányban nyertük. Sőt, Adrian Peterson is a Falcons ellen volt először eredményes profi karrierje során, de ehhez egészen 2007-ig kell visszamennünk.

Most is Peterson jelentheti a különbséget, aki kora ellenére élete talán legjobb formájában van. Olyannyira, hogy a 2012-es idényben, mikor csak pár yard kellett volna az NFL rekordhoz 4 yarddal kevesebbet ért el a szezon ezen pontjáig mint idén. Viszont azzal a ténnyel nekünk is szembe kell néznünk, hogy idén a Falcons-é a legerősebb futás elleni védelem, csak 87.4 yardot engednek meccsenként. Ennek ellenére van esély Peterson 100+ yardos meccsére. Érdekes meccs lesz a harmadik legjobb futójáték és a legjobb futás elleni védelem párharca. Talán ez lesz az, ahol a meccs eldőlhet.

Mert ugye bár nem lehet állandóan passzolni, de Devonta Freeman kiesésével a hazaiak talán a hazaiak többet játszanak majd a levegőben, mint a földön.

Két lehetőség van ezen a meccsen szerintem. Vagy nagyon könnyen nyerünk, vagy kínlódva, de behúzzuk. Csak, hogy a hétfői munkakezdésre senki ne kapjon agyvérzést az előbbit választom.

A meccs magyar idő szerint 19 órakor kezdődik és a Sport2 élőben közvetíti, ismétlés holnap 13 órakor.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com