Azonnali hatállyal menesztették az Eagles vezetőedzőjét

Az nem volt titok, hogy nagy problémák vannak a Philadelphia Eagles csapatánál de hajnalban mégiscsak bombaként robbant a hír, hogy azonnali hatállyal menesztették a vezetőedzőjüket. Hatalmas balhé lehetett a színfalak mögött mert a csapat elnöke Jeffrey Lurie Chip Kelly esetében nem várta meg a Fekete hétfőt.

A vezetőedző mellett távozott Ed Marynowitz is aki Kelly mellett a játékoskeret összeállításával foglalkozott. Az alapszakasz utolsó, New York Giants elleni mérkőzésen a csapat offensive koordinátora Pat Shurmur megbízott vezetőedzőként irányítja majd az Eagles-t. Shurmur korábban két évig a Cleveland Browns vezetőedzője volt.

Kelly jövője a sikertelen alapszakasz miatt komolyan megkérdőjeleződött, tudni lehetett, hogy nagyon vékony jégen táncol de ez a hirtelen váltás mindenkit meglepett.

A vezetőedző az év elején nagyobb hatalmat kapott, felruházták a general manageri hatáskörrel is. Ez a döntés finoman szólva is nagy baklövésnek bizonyult és Lurie gyorsan visszcsinált mindent és visszahelyezte GM-nek az év elején a pénzügyi osztályra száműzött Howie Roseman-t.

Kelly két éve nagy reménységként érkezett meg az NFL-be. A Cleveland Browns és a Buffalo Bills is érdeklődött iránta de végül az Eagles hívását fogadta el. Első két szezonjában 10-6-os alapszakasz mérleggel zárt de míg a debütáló évében összejött számára a playoff szereplés addig a tavalyi szezonban lemaradt a rájátszásról. 26-21-es alapszakasz mérleggel zárt az Eagles-el.

Idén megkapta general manageri feladatkört és a feje tetejére állított mindent. Kelly-ról tudni lehetett, hogy nem tűri meg az ellenszegülőket így mindenkinek távoznia kellett aki ellentmondott neki. Az idei offseason két legmegdöbbentőbb tradejét Kelly mutatta be.

Először running backjét LeSean McCoy-t elcserélte a linebacker Kiko Alonso-ra majd irányítót cserélt a St. Louis Rams csapatával. Elküldte Nick Foles-t és megkapta a korábbi elsőkörös Sam Bradford-ot. A tradek csak a kezdetet jelentették mert elküldte a csapat veterán guardját Evan Mathis-t és hagyta elsétálni a csapat legjobb elkapóját Jeremy Maclin-t is.

McCoy távozásával nem volt igazán ütőképes RB-je így rögtön két játékost is behúzott a piacról. Elsőszámú célpontja a San Francisco 49ers futója Frank Gore volt de miután lemaradt róla elhozta a San Diego Chargers korábbi játékosát Ryan Mathews-t.

Ezután szerződtette a csoportrivális Dallas Cowboys korábbi játékosát DeMarco Murray-t. Mellettük a secondaryt is igyekezett megerősíteni, ide a cornerback Byron Maxwell és a safety Walter Thurmond érkezett.

Az igazolások többsége nem vált be, Murray és Maxwell személyében Kelly nevéhez fűződik az offseason két legrosszabb szerződtetése is. A rossz "üzleti" döntések mellett a csapat idén csak szenvedett, a támadójáték és a futójáték sem működött és az utóbbi két évben az Eagles vesztette el a legtöbb labdát.

Kelly-nek most új csapat után kell néznie. Nagy kérdés, hogy az új állomáshelyén megelégszik-e majd a vezetőedzői feladatkörrel vagy ott is nagyobb babérokra akar majd törni. A kirúgása óta már a következő állomáshelyét tippelgetik a szakértők és a legkézenfekvőbb a Tennessee Titans csapata lenne ahol egy dolgozhatna korábbi kedvenc irányítójával Marcus Mariota-val. Majd kiderül mi lesz vele.

(nfl.com, Fotó: philly.com, theguardian.com)