Folytatjuk 2015-ös szezonértékelő sorozatunkat a védelemmel, azon belül is a front seven munkásságát vesszük górcső alá.

Megmondom őszintén kissé örültem amikor Buccaneer barátom bedobta a szezonértékelők ötletét, és magának a támadóegységet osztotta le. Hisz valahogy mindig jobban szerettem elmerülni a védelem dolgaiban, mindig jobban élveztem a jó védelmi játékokat, és szívesebben veszem nagyító alá a csapat ilyen jellegű statisztikáit is.

Hirtelen pedig annyi gondolat kavarog bennem az egésszel kapcsolatban, hogy szinte alig tudjam hogy kezdjek bele, na meg persze, hogy kavarodjak majd ki a dologból. Ha vannak köztünk olyanok akik régebb óta szurkolnak ennek a csapatnak, ők egész biztosan csalódottak Lovie Smith, és az elmúlt két szezon miatt. Hisz ha régóta letették már a voksukat a Kalózok mellett, egész biztosan a jó védekező futball szerelmesei, hisz annak idején szinte másért nem is lehetett megszeretni ezt a brigádot. Adott volt a liga legkeményebb védelme, mely egészen Super Bowl döntőig repítette a csapatot a kétezres évek elején, majd jött a hanyatlás.

Többek közt ezért is csillanhatott fel a szemünk, amikor meghallottuk, hogy Lovie Smith-t, egy olyan edzőt neveztek ki a csapat élére aki félelmetes védelmi guru hírében áll, és tagja volt a Bucs edzői stábjának azokban az időkben, amikor ezt a bizonyos “bivaly” védelmet, és az ehhez tartozó védelmi sémát finomítgatta az a Tony Dungy, aki talán idén már végre bekerül a Halhatatlanok Csarnokába.

Ehhez képest egyszerűen nem tud megvalósulni már évek óta a védelem oldalán, aminek meg kellene valósulnia. Lovie Smith elkezdte alkalmazni a Tampa 2 egy kissé módosított változatát, de a dolog egyszerűen nem lett működő képes. Korábban már sokat cikkeztünk ezen formáció lényegéről, így most külön nem mennék bele a dologba, legyen elég annyi, hogy egy nagyon felkészült Mike-ot. Azaz középső linebackert igényel, illetve a séma terület lefedéseiből adódóan kissé csökken az irányítóra helyezett nyomás, hisz alapvetően maga a játék nem igazán tartalmaz blitzeket. És ha bár sok mindent nem ismert fel Lovie Smith az előző szezon hibáiból, azt mindenképpen, hogy blitzek nélkül, és az ellenfél irányítójának terrorizálása nélkül, még annyira sem fog meccseket nyerni, mint előtte.

Ez a szezonértékelő ugye alapvetően a front sevenről szól, így ildomos megemlítenünk, hogy a Tampa 4-3-as felállásban játszik, azaz négy védőfalemberrel és három linebackerrel áll fel a védelem. Ebből kifolyólag az irányítók siettetése alapvető esetben a szélső falemberek feladata lenne. Abba most ne menjünk inkább bele, hogy védelmi oldalon milyen edzők dolgoznak itt már évek óta. Hisz akad köztük bukott vezetőedző Leslie Frazier a védelmi koordinátor személyében. Van itt rokon, haver, barát és még sorolhatnánk. Azonban két név mellett nem mehetünk el szó nélkül, és mindenképpen meg kell emelnünk a kalapunkat. Az egyikük ugye Hardy Nickerson “a Sárkány”, a linebacker sor edzője. A másikuk pedig Joe Cullen a védőfal edzője. Előbbi úgy érzem teljes egészében kihozza a maximumot a rá bízott egységből, és a tampai linebacker sor a liga legjobbjai között van. Míg másikuk is egész jól megállja a helyét ahhoz képest, hogy a rendszer egyrészről nem túl előnyös, másrészről gyakorta draftolatlan vagy olyan játékosokból kell kihoznia a maximumot, akik máshol még a cserék közé sem igazán férnének be. Nem is csoda, hogy jelenleg védelmi oldalon ez a két edző, akit a tulajdonosi kör megkíván tartani. Bár a végső döntés majd az új vezetőedző kezében lesz a dologgal kapcsolatban.

Tehát 4-3-as felállás, Tampa 2 és a védőfal. Sajnos azt már évek óta tudjuk, hogy Tampában egyszerűen nincs minőségi edge rusher. Pedig a Lovie Smith által választott védelmi sémában igen fontos lenne, hogy gyors, agilis szélső védőfalemberek tudják terrorizálni az ellenfél irányítóját, hisz ebben a védelmi formában alapvetően nem kapna sem safety, sem linebacker blitz segítséget a támadófal. Azonban ez 2015-re némiképpen változott. Sokkal több blitzet hívtak ugyanis az edzők. Ez egyébként meglátszik a sack-kek eloszlásán is. Hisz idén Kwon Alexander és a szélső linebacker Lavonte David is gyakorta fel volt küldve az irányító elkapására. Ennek köszönhetően pedig a Tampa előre tudott lépni némiképp ezen a téren.

Meglepő módon ezen statisztikák terén a Buccaneers a középmezőnyben landolt. A 14. helyen áll sack-kek tekintetében, holtversenyben az Oakland Raiders, és a Washington Redskins csapatával. Azonban azt mindannyian tudjuk, hogy az irányítósiettetés nem pusztán ebből áll. Azt pedig kifejezetten érdekes volt nézni, hogy míg egyes csapatok ellen teljesen jól működött a dolog, addig a szezon egy más találkozóján képtelen volt bármit bemutatni a Buccaneers front sevenje.

Korábban azt mondták Warren Sapp-ról, hogy az egyik legjobban illeszkedő defensive tackle a Tampa 2-es sémába, és mivel sok a hasonlóság közte, és Gerald McCoy között, egyértelműen arra vártunk, hogy ha a fal szélein nem is tudunk majd nyomást helyezni az irányítókra, azért középen ezt megteszi McCoy, a holtszezonban igazolt Henry Melton és Tony McDaniel hármas. Ezeket a neveket elnézvén egyáltalán nem meglepő, hogy az NFL szakértői kikiáltották ezt a hármast a liga legkeményebb defensive tackle felhozatalának. Azonban a várt áttörés elmaradt. Korábban már sokat mosolyogtunk azon, hogyan hasonlítjuk a fórumon Gerald McCoy-t egy hangyászhoz, és egész biztos, hogy tavalyi teljesítménye hagy maga után kívánni valót, de mégis, amikor az ember a szezon végén ránéz a statisztikákra, csak ott van defensive tackle-ként a neve mellett 8,5 sack, és ezzel bizony vezeti a csapatot ezen statisztikák terén is.

Sem Jacquies Smith, és Howard Jones, sem William Gholston, és egy másik kezdőként sokat foglalkoztatott szélső védőfalember sem tudta überelni teljesítményét. Pedig mint kiderült, majd az egész szezont sérült vállal, a szezon végét pedig törött kézzel játszotta végig. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy valóban voltak csúf meccsei is, ahol valóban nem szolgált rá 98 millió dolláros fizetésére, és valóban leginkább egy hangyász látszatát keltette a pályán. Míg Henry Melton, Tony McDaniel, kiegészülve Akeem Spence-szel leginkább a futás elleni védelemben vette ki a részét. Addig McCoy nyolc negatív yardos szereléssel is észre tudta magát vetetni, William Gholstonnal egyetemben. Bár ez utóbbi a személyi hibákból is gyűjtögetett bőven, hisz neki sikerült a legtöbbet összehoznia a 2015-ös szezon alapszakaszában.

A szezon során pedig olyan sokat mérgelődtünk a másodlagos egység rossz teljesítménye miatt, hogy szinte el is mentünk a tény mellett, hogy a futás elleni védekezés tekintetében – leginkább a linebacker sornak köszönhetően – ismét az élvonalba küzdötte fel magát a Tampa.

Mindösszesen 3,4 yard volt ellenfeleink futásonkénti átlaga az ellenünk megrendezett találkozókon. Ez pedig a második legjobb eredmény a ligában. 

Ennél jobb már csak a Denver Broncos védelme volt, ők futásonként 3,3 yardos átlagot engedtek ellenfeleiknek. Ha a mérkőzésenkénti össz yardok számát nézzük azonban már kissé rosszabb a helyzet. Hisz az ellenünk futó csapatok 100,4 yardot tudtak megtenni meccsenként, ez pedig csak a liga 11. helyére volt elég számunkra.

Ha pedig kicsit csámcsogni szeretnénk a linebacker sor 2015-ös teljesítményén akkor bizony az elejéről kell kezdenünk a dolgokat, és vissza kell kanyarodnunk egészen a nyári edzőtáborozásig, de lehet, hogy még inkább a szabadügynök-piaci időszakra. Ekkor érkezett hozzánk ugyanis Bruce Carter, a Dallas Cowboys korábbi linebackere, és írt alá négy évre 20,5 millió dollárért. Majd jött a 2015-ös egyetemi játékosbörze, és meglepetésre ismét a már így is erősnek mondható linebacker sor került erősítésre a negyedik körben. Ekkor került ugyanis a csapathoz, a mára már sokunk kedvencévé vált Kwon Alexander az LSU-tól.

És, hogy ez miért is érdekes? Korábban említettem már, hogy a Tampa 2-es védelmi séma legfontosabb eleme a középső linebacker. Mason Foster nem tudta maradéktalanul ellátni a feladatot 2014-ben, így nem csoda, hogy Smith hozott a helyére egy minden hájjal megkent veteránt, aki ráadásul hasonló szisztémában játszott dallas-i évei alatt. Majd elkezdődött az edzőtábor, és legnagyobb meglepetésünkre elkezdtek olyan hírek szállingózni, hogy a frissen draftolt Kwon Alexander annyira bitang jó, hogy lehet még a szezon kezdete előtt kijátssza a húsz millióért igazolt Cartert a keretből. Majd jöttek a felkészülési meccsek, és így is történt. Mire elkezdődött az alapszakasz, már a negyedik körös újonc hívta a védelem játékait.

Azt pedig gondolom nem kell ecsetelnem, hogy egy Tampa 2-es védelmi sémát könnyedén ellavírozni tudó újoncnak milyen szintű futball intelligenciával kell rendelkeznie. Alexander pedig tanúbizonyságot is tett erről, hisz remekül megállta a helyét már első évében.

Bemutatott 93 szerelést, szerzett 3 sack-ket, 2 interceptiont, levédekezett 9 passzkísérletet, és kierőszakolt 2 fumble-t is. 

Az igazi áttörést az Atlanta Falcons elleni idegenbeli találkozó hozta meg számára, ahol egészen félelmetes módon játszott. Sajnos a szíve húzta, vitte előre, és egyáltalán nem kedélyes okokból. Alig pár órával a mérkőzés előtt ugyanis pisztolylövés végzett Alexander öccsével, és a linebacker neki szerette volna megnyerni azt a bizonyos találkozót. Azt hiszem örök emlék marad mindannyiunk számára az a mozzanata, ahogy kitépi a labdát a liga egyik legjobb elkapójának, Julio Jones-nak a kezéből, majd indul el vele a másik irányba.

Sajnos a szezon végén már nem láthattuk őt, hisz megszegte a liga PED szabályzatát. Azaz tiltott teljesítmény növelő szert találtak szervezetében, mely állítólag egy energia italból származik, melyet Alexander már középiskolás kora óta fogyaszt, és fogalma sem volt róla, hogy olyan szer található benne, mely szembemegy a liga szabályzatával. Persze a ligát ez nem érdekelte, és négy találkozóra elmeszelte a védőt.

Így kiléphetett a beugró szerepkörből Bruce Carter is végre, azonban csalódást egyáltalán nem okozott. Bár első meccse után rögtön lesérült, és kihagyott egy találkozót, ezt követően ismét ő vezette a védelmet két találkozó erejéig. Míg az erős oldalon Danny Lansanah vitte a hátán az egységet. Ő maga 11 találkozón volt kezdő, és 55 szerelést, 1 sack-ket, és négy levédekezett passzkísérletet tudott bemutatni.

“Willünket” azaz a gyenge oldali linebackert azonban nem hiszem, hogy nagyon kéne prezentálni, vagy bármiféle reklámra szorulna akár ő, akár szezonja a részemről. Hisz csak azért is, még mindig a LIGA LEGJOBB 4-3-as felállásában játszó szélső linebackeréről van szó, Lavonte Davidről. Ahogy 2012-es draftolása óta minden szezonban, úgy most is a csapat húzóembere, és persze a házi tackle király. Bár nehézkesen indult számára az év, azért csak felvette a ritmust pár találkozó után, és ismét az élen zárt szerelések tekintetében. De háromszor bezsákolta az ellenfél irányítóit, szerzett három interceptiont, és egész hihetetlen módon levédekezett 13 passzkísérletet is. Arról nem beszélve, hogy 10 negatív yardos szerelésével szintén a legjobb a csapatban.

Az embernek valóban olyan érzése van játékát nézvén, mintha a képernyő minden részén ott tudna lenni egyszerre. A linebacker dominanciáról pedig szerintem elég csak annyit mondani, hogy Lavonte David és Kwon Alexander ketten együtt képesek voltak majdnem annyi passzt levédekezni, mint az idény során a secondary-ban pályára lépő játékosok majdnem összesen. Így jogosan jelenthetjük ki, hogy a Tampa Bay passz elleni védelmét szinte majdnem egészében ezen két játékos, és a linebacker sor szállította. Itt pedig el is érkeztünk a szezon legnagyobb problémájához, na meg persze az okokhoz, ami miatt ez a szezon is elvérzett, azaz a másodlagos egységhez, de ez már egy másik történet…

És ha már Buccaneer összefoglalóiban osztályozta a támadóegységek munkáját, én is megteszem. Ennek értelmében a védőfalnak egy C+-t szeretnék adni, mely osztályzatot nem is annyira saját teljesítményükkel, hanem vezetőedzőnk rossz sémaválasztásával érdemelték ki. A linebacker sor mentorukkal, Hardy Nickersonnal együtt pedig egy nagy A+-t érdemel tőlem erre az évre.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com