Kinevezték a liga első női edzőjét

A Buffalo Bills és az edzői stáb új tagja történelmet írt. A Bills bejelentette, hogy speciális egység quality control edzővé nevezte ki Kathryn Smith-t amivel a liga történetének első "teljes idős" szerződéssel rendelkező női edzője lett. A pozíció inkább elemzői posztot jelöl mert főként az ellenfél meccseivel és statisztikáival foglalkozik de ez semmit sem von le Smith érdeméből.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem Smith az első nő aki edzői megbízást kapott az NFL-ben. Tavaly az edzőtábor idejére az Arizona Cardinals linebacker edző asszisztensnek nevezte ki Jen Welter-t de a megbízatása csak meghatározott időre szólt és az edzőtábor után távozott. A hírek szerint Rex Ryan a kinevezés előtt kikérte Bruce Arians, a Cardinals vezetőedzőjének a véleményét.

Smith nem egyik pillanatról a másikra került elő hanem már régóta az NFL-ben tevékenykedik. 2003-ban a New York Jets csapatához került ahol a mérkőzések napján segített az ügyintézésben gyakornokként. Később gyakornok lett a főiskolai játékosmegfigyelők mellett és 2007-től személyügyi asszisztensként dolgozott. 2014-től Ryan adminisztrációs asszisztense lett és a Bills-hez is követte a vezetőedzőt.

"Kathryn Smith kiemelkedő munkát végzett az elmúlt hét évben amióta a stábunk tagja lett. Egyértelműen megérdemelte a kinevezést. A tudása és az elkötelezettsége miatt, hogy csak pár dolgot említsek az erősségei közül. Egyszerűen tudom, hogy kitűnő munkát fog végezni a speciális egység quality control edzőjeként." - nyilatkozta Rex Ryan.

"Konzultáltam Bruce Arians-al abból az okból kifolyólag mert az NFL-ben Ő indította be ezt a folyamatot azzal, hogy tavaly nyáron női linebacker edzőt nevezett ki. Láthatjuk az edzői szakmában dolgozó fiatal hölgyek sikereit, a fiatal hölgy (Becky Hammon) esetében aki Greg Popovich asszisztense a San Antonio Spurs-nél. Rájönnek, hogy ez milyen izgalmas a hölgyek, Kathryn Smith és az egész Bills számára." - folytatta Ryan.

Ryan az első Bills-es évében lemaradt a playoffról és tulajdonostól ultimátumot kapott a 2016-os szezonra. Ha nincs playoff akkor távoznia kell. Lehet, hogy épp emiatt de Ryan átalakításokat hajtott végre a stábjában. Szerződtette ikertestvérét, pozíciós edzőnek kinevezte a safety legenda Ed Reed-et és most Smith kinevezésével ismét a címlapra került.

(nfl.com, Fotó: cbc.ca)