A Patriots szerződtette Chris Long-ot

A New England Patriots nagy meglepetésre tegnap este eltradelte legjobb defensive endjét Chandler Jones-t de nem sokkal a védő elküldése után leszerződtették a helyettesét.

Tegnap bejelentették, hogy a Pats egyéves szerződést kötött a pár hete csapat nélkül maradó Chris Long-al. A St. Louis Rams védője kicsit megkopott az utóbbi években de még így is értékes igazolásnak számít.

Long a 2008-as Draft második választottja volt és nyolc éves pályafutása során a Rams játékosaként 54.5 sacket szerzett az NFL-ben.

Két évvel ezelőtt bokasérülés miatt csak 6 mérkőzésen tudott pályára lépni és a tavalyi szezonban alaposan visszaesett a teljesítménye. A Rams még a visszaesés előtt, 2012 nyarán négyéves, 48.2 millió dolláros szerződést kötött vele.

A szerződés értelmében 14.25 millió dollárt foglalt el a fizetési sapkából és ezt túlságosan nagy összegnek tartották egy olyan játékos számára aki csak 4 sacket szerzett az utolsó 18 mérkőzésén.

Long a múltja alapján egy igen értékes játékosnak számít de a közelmúltat nézve már "csak" egy rotációs defensive endként tekinthetünk rá. A Jabaal Sheard, Rob Ninkovich, Geneo Grissom, Trey Flowers négyessel kell majd felvennie a versenyt, hogy minél több snaphez jusson a következő szezonban.

(nfl.com, Fotó: twitter.com, twitter.com)