Browns érdeklődik Jimmy Garoppolo iránt

A szezon közbeni Jamie Collins trade után egy újabb Cleveland Browns - New England Patriots trade a láthatáron. A linebacker megszerzése után a Browns szemet vetett a Pats tartalékirányítójára Jimmy Garoppolo-ra.

Garoppolo a szezon elején remekül helyettesítette az eltiltott Tom Brady-t ami miatt több csapat érdeklődését is felkeltette. Minden jel arra utal, hogy a következő szezont már nem a Patriots játékosaként kezdi meg.

A tartalékirányító az idei előszezonban három, az alapszakaszban 6 mérkőzésen kapott lehetőséget. Az alapszakaszban 502 passzolt yardot és 4 TD-t szerzett úgy, hogy egyetlen alkalommal sem adta el a labdát.

Garoppolo-t a 2014-es Draft második körében választotta ki a Patriots így jövőre lép újoncszerződésének utolsó évében. Nem érdemes megvárni, hogy az irányító kikerüljön a piacra és a Patriots már be is árazta a tartalék QB-ját. Egy elsőkörös picket kérnek az irányítójáért cserébe.

A Browns két a tavalyi trade miatt két elsőkörös pickel rendelkezik. Az alapszakaszban elért legrosszabb mérleg "büszke" tulajdonosaként elsőként választhat a Draft-on. Továbbá megkapták a Philadelphia Eagles elsőkörös pickjét, a 12. helyen ismét Ők következnek.

Az 1/1-et nem fogják odaadni de az Eagles-től kapott pickel már bepróbálkozhatnak a Patriots-nál. Ez jó kiindulási alapnak tűnik de lehet, hogy be fogják Őket előzni egy kedvezőbb ajánlattal. A Bears (Cutler elküldése esetén) és a Jets a 12. hely előtt választ és nem lenne meglepő ha Ők is bejelentkeznének az irányítóért.

nfl.com, Fotó: twitter.com