A paritás az amerikai profi sportok alapja. Célja, hogy minden csapatnak esélye legyen a bajnoki cím megszerzésére, illetve elkerülni az egyhangúságot, a monotonitást a szurkolók számára, ami garantálná az adott sport közönyössé válását. (ld. spanyol vagy német labdarúgó bajnokság).

Nos, ez a szép princípium baromira nem érvényes az egyetemi fociban. Itt, az európai focihoz hasonlóan, a nagy, gazdag, tradicionális (már megint itt van ez a rohadt kifejezés) egyetemek dominálni évről évre. Ez nem is meglepő, hisz minél nagyobb egy adott felsőoktatási intézmény, annál több diák jár oda, akik később komoly összegekkel támogatják volt iskolájukat.

Az USA-ban van egy szép mondás, ami ezt összefoglalja: kedvenc profi csapatod sok lehet, ám egyetemed csak egy!

Ennek a filozófiának köszönhetően a boosterek (komoly pénzzel rendelkező öregdiákok) elképesztő összegekkel támogatják kedvenc iskolájukat, hogy ezzel segítsék megszerezni a hőn áhított bajnoki címet. (Természetesen akadnak, akik túlzásba viszik ezt, erről szól a Pony excess című dokumentumfilm).

A nagy pénz fasza felszereléseket (stadion, konditerem, edzőpályák, stb.), és sztár edzőket hozz magával, amik pedig vonzzák a legjobb 18 éves atlétákat.

Legszebb példa az Alabama egyetem. A Crimson Tide komoly múlttal rendelkezik amifociban. A 60-as, 70-es években Bear Bryant edző vezetésével hat (!) bajnoki címet nyertek. 1992-ben befutott még egy siker, ám aztán hatalmas csend következett. Nem csoda, hogy az öreg diákok annyira besokkaltak ettől, hogy összedobtak annyi lovét, amivel 2006-ben az NFL-ből (!) elcsábították Nick Sabant. Az azóta eltelt tizenegy év alatt a ’Bama ötször lett bajnok, és nyerte meg az egyetemi foci legerősebb konferenciáját, a Southeastren Conference-t (SEC). Sabannak sikerült ötször is összehoznia az ország legerősebb újonc (freshman) osztályát, a suli első két Heisman-győztesét, és a 2017-es NFL drafton tíz (!!!!) játékosa kelt el.

Csoda, hogy a 65 éves mester azt a srácot szerzi meg akit csak akar?

A Tide azonban csak egy, a sok megapénzes egyetem közül. Példaként fel lehetett volna felhozni az Ohio State-et, a USC-t, a Georgia-t, vagy a Jim Harbaugh alatt újraéledő Michigan-t. A lényeg ugyan az. Az egyetemi fociban vannak az egyenlők, és vannak az egyenlőbbek, akik dúskálnak a pénzügyi javakban, és ennek köszönhetően a jó játékosokban. (Az már más lapra tartozik, hogy ki tudja kihozni ezekből a srácokból a legjobbat, hisz az egy másik művészet.)

A rövid konklúzió: az egyetemi foci a profikhoz hasonlóan a gigászok csatája, csak itt a nagyságot elsősorban a mély brifkó jelenti.

Fotó: thesetonian.com