Ne nézz marslakónak, minden okom megvan arra, hogy kicsit elszálljak magamtól. Hogyhogy miért? Nem láttad mit csináltam este a Dolphins ellen? Kiosztottam öt TD-passzt! Mi az, hogy nem nagy ügy? Már hogy ne lenne az! Oké a Miami idén csak vergődik a pályán, de attól még ez igenis klasszis teljesítmény…

Azt hozzátettem, hogy 20 passzkísérletemből csak négy nem volt pontos. Szóval, több hatpontost osztottam ki, mint ahány átadást elszúrtam, azért ezt már csak tudod értékelni, nem? Jól van, látom ám, hogy mosolyogsz, hiszen sorozatban öt győzelmet arattunk a srácokkal, magabiztosan vezetjük a csoportunkat, és ha nem jön közbe semmi, idén számolni kell majd velünk.

Komolyan, egy ilyen győzelem után azt kérdezed, hogy érzem magam? Lelkileg jól, fizikailag… Voltam már jobban is, bár nem olyan rossz a helyzet, mint tavaly. Akkor nagyon borúsan láttam a világot, berobbantam a ligába, minden szép és jó volt, aztán jött az a fránya sérülés, és odalett minden… Nem is olyan régen még 12 órát buszoztam, hogy pályára lépjek a Jaguars ellen, mert a vezetők úgy gondolták, az aszfaltos utazás nem viseli meg annyira a mellkasi sérülésemet.  Elismerem, jó döntés volt.

Ugyanakkor nem érzem jól magam a bőrömben, és nemcsak a sérüléseim miatt. Őszintén? Nem bánnám, ha jövőre kicsit jobban meg tudna védeni a támadófal. Ha nem kellene folyamatosan rettegnem attól, hogy összeomlik a zseb, vagy hogy odaérnek hozzám a védők, akkor még jobb teljesítményre lennék képes.

Hogy nyernék-e Super Bowlt a csapattal, ha minden klappolna? Erre nem tudok válaszolni. A szakértők szerint a tehetségem megvan ahhoz, hogy ligaelit irányító legyek. És ne nézz nagyképűnek, de a Miami elleni 42-23-as siker és az öt TD-passz önmagáért beszél. Azt mondtam már, hogy ezzel lenyomtam Al Bundy-t, aki csak négy TD-t szerzett egy meccsen…

El Fary