Újabb pozitív szezont hozott a Patriots

Nem sikerült túl fényesen a hétvégi idegenbeli kirándulás a Minnesota Vikings csapatának, akik a New England otthonában szenvedtek vereséget. A meccs előzménye, hogy minden csoportellenfelünk vereséggel zárt, így a Green Bay Packers csapatától el, míg a Chicago Bears-hez közelebb léphettünk volna, de nem tudtunk élni ezzel a ziccerrel, ugyanis nagyon simán kikaptunk. Persze ez a sima inkább csak akkor sima, ha az eredményt nézzük, mert amúgy ennyivel nem volt jobb a vendéglátónk, egyszerűen csak pont annyival nyújtott többet, hogy összehozzon 14 ponttal többet.

Míg a Patriots az első drive-jában máris TD-t ért el, addig mi nem, sőt Bailey ismét csak a kapu mellé tudta lőni a mezőnygól kísérletet, amivel a második negyedre tolódott a pontszerzésünk. Még a szünet előtt Thielen meccsbéli első elkapásával TD-t értünk el és zárkóztunk fel 7:10-re.

Ekkor nem volt olyan rossz a meccs állása szempontunkból, de a mutatott játék bőven hagyott kivetni valót. Amint eddig is ezután is bőven volt baj a játékok hívásával, példának csak megemlítve a 4&11-nél az 5 yardos középre passzt, amivel pontosan 5 yardot haladunk előre és jöhetett az ellenfél. DeFilippo ma nagyon nem érezte, hogy mit is kíván a haza.

A harmadik negyed elején azért csak feljöttünk X-re, de Gordon 24 yardos TD elkapásával és a negyedik negyedben Develin 2. futott TD-jével elhúzott a Pats. Cousins most nem csak az embereit, de magát sem találta néha, és bár nincsen sportboltja, kétszer is sikerült eladnia a labdát.

A vereségünkkel maradtunk a csoport második helyén két mérkőzéses hátrányban az éllovas Chicago mögött és két meccses előnyben a vezetőedzőjét a héten menesztő Green Bay előtt.

A 14. játékhéten a Seattle Seahawks csapatával meccselünk, de ilyen teljesítménnyel ott is leginkább csak a fejünket fogjuk fogni.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: foxsports.com