Másodjára váltak meg a korábbi elsőkörös elkapótól

Mindig nagy nyomás nehezedik egy első körben kiválasztott játékosra és közülük sokan nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Így van ezzel Kelvin Benjamin is aki ugyan nem minősül totális mellényúlásnak de azért messze van attól a szinttől amit előzetesen elvártak tőle.

A Buffalo Bills tegnap bejelentette, hogy 18 mérkőzés után megválik az elkapójától. Benjamin-t eredetileg a 2014-es Draft első körének 28. helyén választotta ki a Carolina Panthers de tavaly októberben egy harmadik és egy hetedik körös Draft cetliért megváltak tőle.

Kimondva, kimondatlanul a Bills elsőszámú elkapójának szánták de az elvárások alatt teljesített. 18 pályára lépésén 49 elkapásból 571 elkapott yardot és 2 elkapott touchdownt szerzett a Bills játékosaként.

A kezdet pedig ígéretesen nézett ki ugyanis újonc szezonjában átlépte az 1.000 yardos határt. A második szezonjában keresztszalag szakadás miatt nem tudott pályára lépni de egy 941 yardos szezonnal tért vissza a sérülése után.

Probléma volt vele, hogy a játék mellett túlságosan sokat foglalkozott a környezetével és az irányítójával Cam Newton-al. Elmondása szerint Newton volt az oka a gyenge játékának. Egy Aaron Rodgers, Eli Manning vagy Ben Roethlisberger kaliberű irányítóval, aki tudja hogyan kell helyezni a labdát ahhoz, hogy megkönnyítse az elkapója dolgát, sokkal sikeresebben szerepelne.

Ahhoz nem kell látnoknak lenni, hogy megmondjuk még nem ért véget Benjamin pályafutása. Idén vagy jövőre biztosan be fogja gyűjteni valamelyik csapat de azt már nem lehet megmondani, hogy új csapatában az általa kívánt, "minőségi" irányító osztogatja-e majd a labdákat.

nfl.com, Fotó: twitter.com