NFL HUNGARY
A Buccaneers meglepetésre simán legyőzte a Saints-t
I.negyed: Alvin Kamara egy 5 yardos futott touchdown révén elkezdi verni a pontzsákot, mint egy pinyátát. Legnagyobb meglepetésére a Bucs játékosok is odagyűlnek és ütőt a kézbe ragadva verik ők is. Először egy Fitzpatrick- Jackson 58 yardos megmozdulás eredményez 6 pontot, majd Fitzpatrick maga is…
A texasi gárdák húzták a rövidebbet
Köszönhetően az NFL sorsolásért felelős részlegének, már az első héten igen izgalmas párosításokat sikerült összehozni. Mind az NFC-ben, mind az AFC-ben sikerült rangadóknak kinéző összecsapásokkal kezdeni a 2018-as esztendőt, ám ahogy telt az idő ezeken a meccseken, úgy váltak egyre egyoldalúbbá a…
Az AFC észak veretelenségének története
Hiába van még hátra két mérkőzés az NFL 2018-as szezonjának nyitó fordulójából, már most kijelenthető, hogy mindössze egyetlen csoport büszkélkedhet azzal, hogy a négyes egyik tagja sem szenvedett vereséget. Ez a kvartett pedig nem más, mint az AFC Észak. Elsőre ez az adat nem tűnhet érdekesnek, de…