Ravens - Chargers értékelő

ravenschargersert.jpg

Amilyen nehezen jött, olyan könnyen ment is a Ravens 2018-as PO szereplése. A bitang rossz kezdést követően már végig mi futottunk az eredmény után, ez a tényező pedig, ahogy azt várni lehetett, nem kedvezett a futás orientált játéknak (a Chargers védelemről már nem is beszélve). Várható volt, tudni lehetett már egy jó ideje, el fog jönni az a mérkőzés, ahol nem fog beleférni a pontatlanság, a labdák folyamatos elhagyása. Igaz ezekből nem tudott TD-ket csinálni az ellenfél, de szinte minden alkalommal ajándék 3 pont ütötte a markukat az ilyen szituációk után.

Mikor, ha nem most? Kérdezhetné a csalódott Ravens fan, eddig ugyanis többségében elkerülték a tipikus rookie hibák a csapatot, na tegnap bőven kijutott ezekből is. Az utolsó negyedben nyújtott teljesítmény, az, hogy mégsem adták fel a srácok, és gyakorlatilag a meccs végén még a győzelemért is támadhattak, mindenképpen megsüvegelendő, ilyen motivált, harcias, a végletekig küzdő csapatot szeretnénk látni a következő NFL szezon alkalmával is! Térjünk rá picit a vereség szakmai oldalára, ugyanis rengeteg hiba kikristályosodott tegnap, melyek a vesztünket okozták.

1. A támadófal idei leggyengébb produktumát húzta elő a kalapból

Noha tudtuk, hogy nem tartozik az elitbe a csapat ezen egysége, az elmúlt másfél hónapban szinte kifogástalanul dolgozgattak, megteremtették a szitukat Lamarnak és az RB szekció tagjainak. Ebből tegnap semmit nem sikerült átmenteni, 7 alkalommal döngölték újonc irányítónkat a földbe, és 9 alkalommal yardveszteséges szerelést sikerült bemutatnia a Chargers védőinek. Yanda kivételével gyakorlatilag kritikán aluli teljesítményt hozott mindenki, Skura snap „kísérletei” folyamatosan dadogtak, James Hurst végig alibizett (le is cserélték, de Bozeman sem volt egy fokkal sem jobb), Stanley buta holdingjai szokás szerint megint érkeztek, és Orlando Brown jr. is többször kapitulált a nagy nyomás alatt. Az offseason egyik fontos feladata lesz, hogy kompetens elemek szerződtetésével, draftolásával némi masszivitást hozzunk ebbe a csapatrészbe!

2. Túlzott edzői konzervativizmus

Nagyjából az első negyed után tisztán látszódott, hogy a Chargers védelem iszonyúan figyel a különböző option játékokra. Értem én, hogy eddig ez volt a legveszélyesebb fegyvere a hollók támadósorának, de mikor folyamatos a túltöltés a védelem részéről, 3, olykor 4 safety is van a pályán, akik közül egynek mindig az a feladata, hogy fellépve ezeket a futásokat megakadályozza, akkor azt le kell reagálni! Martynak ez nem jött össze, ragaszkodott ahhoz, ami tisztán látszódott, hogy nem fog működni. Sőt, sikerült olyan megoldásokat húznia, amiktől konkrétan leszakadt az ember arcszerkezete (2. negyed, sweep futás Bosa oldalára, duplázás nélkül, 3&2-nél, mondanom sem kell nem lett meg a first down). Tucker kihagyott extra pontja előtt véleményem szerint simán be kellett volna vállalni a 4&1 szituációt, és még sorolhatnánk napestig, hogy mennyire rossz és bátortalan játékokat sikerült eszközölni a tegnapi derbin. Offseason 2. feladat, új OC szerződtetése!!

3. Mérhetetlen pontatlanság

2 fumble, 1 INT, 9.5-ös QB rating, könnyen levonható a konklúzió, ez nem Lamar és a támadósor meccse volt. Ebben véleményem szerint benne volt a fokozott teher, melytől a meccs első félidejében megriadtak a nem sok PO rutinnal rendelkező játékosaink, és kapkodás, pontatlanság, figyelmetlenség lett a vége. A mérkőzés utolsó szakaszában, amikor már nem volt vesztenivaló és mindent egy lapra feltéve kellett támadni, a nyomás, mint nehezítő tényező lényegesen limitálódott. Ezek sajnos egy PO meccsen nem férnek bele, nincs az-az ellenfél, aki ezt ne használná ki. Offseason 3. feladat, snapek, hand-offok, dobómozdulatok unalomig történő tökéletesítése és gyakorlása!

Van azonban olyan egység is aki megérdemli a kalapemelést ezúttal is, a védelem hihetetlen teljesítményt nyújtott, meccsben tartották szinte végig a csapatot, élesek, agresszívek, következetesek voltak a játékosok, és a hívások egyaránt. Martindale munkája felbecsülhetetlen érték a Ravens számára, a szezon végére hihetetlen formába hozta ezeket a srácokat. Olyan nevek emelkedtek fel irányítása alatt, akikről a kutya se gondolta volna szeptemberben, hogy sok sót fognak megenni a szezon során. Gondolok itt például Patrick Onwuasor-ra, de a fiatal játékosok olvasásán is látszik ez a nagymértékű fejlődés (K. Young, Humphrey). Nincs mese, ezt a csókát meg kell tartanunk, akárki is próbálja majd elhappolni előlünk!

Ugyan rengeteg helyen kifejtettétek már a véleményeteket, de amilyen aktív mostanában a magyar Ravens flock, nincs kétségem afelől, hogy itt is fogunk értékes észrevételeket olvasni, tehát ne türtőztessétek magatokat, véleményezzétek, kritizáljátok, elemezzétek nyugodtan a tegnapi teljesítményt a post alatt kommentben!

Számunkra véget ért a szereplés, beharangozó, értékelő sem lesz egy darabig, de ne csüggedjetek, sok-sok mókával készülünk számotokra a focimentes hónapokra is. Legyetek büszkék, hogy az AFC North legjobb csapatának drukkoltok! Win, lose or tie, I'm a Ravens fan till I die!!!

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary