Visszavonult az utóbbi évek legnagyobb irányító bustja

453133.jpg

Tegnap bejelentette visszavonulását a Buffalo Bills 2013-as elsőkörös választottja E.J. Manuel. Az irányító számára csak 5 szezon jutott az NFL-ben és finoman szólva sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A Bills mellett az Oakland Raiders mezében lépett pályára az NFL-ben.

Manuel még akkor is az utóbbi évek legnagyobb irányító bustjának számít ha figyelembe vesszünk azt, hogy egy évvel korábban a Washington Redskins egy szatyor Draft picket adott Robert Griffin III megszerzéséért.

Manuel profi pályafutása során 30 mérkőzésen lépett pályára, 3.767 yardot. 20 touchdownt passzolt és 16 alkalommal adta el a labdát. Emellett a földön 96 futásból 339 yardot szerzett és 4 futott touchdownt szerzett.

Azt már 2013-ban is tudtuk, hogy nem az lesz a legjobb játékos börze irányító szempontból. Manuel mellett csak Geno Smith és Mike Glennon került kiválasztásra az első körben de a később választott Matt Barkley, Ryan Nassib, Tyler Wilson, Landry Jones egyike sem írta be magát az NFL történelemkönyvébe.

nfl.com, Fotó: buffalonews.com