Itt most már mindenkinek villantania kell!

Hajnalban megindul az alapszakasz egy örök rangadóval, ahol a Bears fogadja a nagy rivális Packerst. A hétvégén a Bucs is ringbe lép és a 49ers jön vendégségbe. Mindkét csapaton bizonyítási kényszer van mind a szakma, de főleg a szurkolók felé.

Két éve láthatjuk a san franciscó-i csapat élén John Lynch general manager-t és Kyle Shanahan vezetőedzőt. Nem mondhatni, hogy sikertörténet eddig amit összehoztak, hiszen egy 6:10-es és egy 4:12-es szezonon vannak túl. Persze azt sem lehet mondani, hogy ez a két elismert személy elfelejtette volna, mi is az a foci. Egész egyszerűen csak ami elromolhatott, az el is romlott. Gondoljunk itt csak Jimmy Garoppolo sérülésére, vagy a Reuben Foster esetre, de akár ide sorolhatnám az idei 1/2-es tehetség, Nick Bosa sérülését a felkészülési időszakban!

Három sikertelen év viszont már túl nagy idő, hogy túléljék. Szóval a 49ers eredmény kényszerben van és ez ki tudja hogyan és mit hoz ki a csapatból?

Tavaly novemberben találkozott a két gárda. Akkor a Bucs 27:9 arányban győzött. Kiválóan játszott azon a meccsen Vita Vea, vagy Adam Humphries és még Ryan Smith-nek is volt interception-e. Most egyikőjük sem lesz a pályán. Ott lesz viszont Jameis Winston, aki a novemberi találkozón 312 yardot passzolt 2 TD mellett, eladott labda nélkül.

A Bucs idő közben kissé átalakította a keretét, amiben talán megint lehet kifogásolni valót találni. Pat O'Connor (aki mellesleg elég jó előszezont hozott) kikerült az 53-as keretből és szabadügynök lett, hogy a helyét átadja egy olyan volt Cardinalsos és az idei keretszűkítést túl nem élő futónak, T.J. Logan-nek, aki eddigi pályafutása alatt 5 mérkőzésen játszott az NFL-ben és nettó 2 yardot termelt. Most ez mi? Mondjuk elkapása több volt és vélhetően a visszahordó szerepkört szánják neki.

A gyakorló csapatba még további három játékos írt alá. Tony Brooks-James (RB), Brad Seaton (OT) és Jordan Leggett (TE).

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

Fotó: clutchpoints.com