Szinte mindenki hadra fogható

A hajnali mérkőzésről csak néhány játékos fog hiányozni. A Bucs részéről egyedül az irányító, Blaine Gabbert. A Panthers oldalán csak a defensive end, Bruce Irvin van a hiányzók listáján. Kérdéses ugyanakkor még Greg Olsen és Rashaan Gaulden szereplése. Christian McCaffrey kapott ugyan egy kis pihenőt a hét elején, hiszen a Rams ellen kitett magáért és kapott pár ütést, de sérülésről szó sincs és a mai nap már teljes edzésmunkát végzett.

A Bucs kerete idő közben annyiban változott, hogy felkerült a rosterre az az Andrew Adams, aki a tavalyi szezonban egy mérkőzésen belül háromszor is elcsente Cam Newton passzát. Biztos Bruce Arians-ék reménykednek benne, csak emlékszik még rá hogyan is csinálta.

A kitett Caleb Benenoch helyét Josh Wells veszi át a támadófalban. 2014-től van a ligában, végig a Jaguarsban szerepelt. Tavaly Cam Robinson cseréje volt, a left tackle pozícióban. Pályafutása alatt többször is küszködött sérüléssel, 2018-ban egy ágyék sérülés miatt nem tudott kiteljesedni, pedig ekkortájt Cam Robinson is ACL sérüléssel bajlódott.

Thursday Night Football tehát, Panthers vs. Buccaneers.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com