A Bucs visszajutott 2012-be!

Porondon a védelem! A Buccaneers védelme ellen a legnehezebb futni, hiszen futásonként a legkisebb átlaggal (3,5 yard) dolgoznak ellenük a támadók, míg a mérkőzésenként velük szemben futással megtett yardok számában is a másodikok. Első amúgy a Jets.

S itt már a csapatnevekből is mindjárt látszik, hogy valami nagy turpisság van a dologban, hiszen mindkét csapat 3:7-es mutatóval a vert mezőnyben kullog. Ennek az oka tampai oldalon, hogy a Bucs defense szenvedi el passzjátékkal a második legtöbb yardot mérkőzésenként és ellenük csinálják a legtöbb pontot. Vagyis nagyon igaz,amit évek óta szajkóznak az elemzők. A csapat sikerességét a passzjáték dönti el, mind támadó, mind védő oldalon. Rossz lóra tesz tehát az a mester, aki egy védelmet úgy akar beállítani, hogy az elsődlegesen futás ellen legyen jó, minden többi ez után jön. A Bucs D hajója pedig jelen pillanatban elmondhatjuk, abszolút orrnehéz.

Nem tudom, bizonyára visszaemlékeztek még azokra az évekre, mikortájt elindult a Bucs Blog. Bizonyos Greg Schiano volt a vezetőedző és akkor is arról beszéltünk, a Bucs D ligaszinten első a futás elleni védelemben, csakhogy az ellenfelek szétpasszolják az egységet, ami miatt összességében a legtöbb yardot és a legtöbb pontot szerzik ellenük. Innen indultunk, ha úgy tetszik.

Azóta eltelt hat szörnyűséges év, immáron a hetedik hasonlót tapossuk. A védelem volt közben rosszabb is- bár ha tök utolsó vagy annál rosszabb már nem nagyon lehetsz- de jó sosem. S most még mindig ugyanott tartunk, mint 2012-ben, vagyis nem haladtunk és nem fejlődtünk semmit az akkori állapotokhoz képest. Konklúzió? Fire Jason Licht!

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

Fotó: profootballtalk.nbcsports.com