Joe Flacco-t egy szezon után elküldte a Broncos

joeflacco.jpg

Délután bejelentették, hogy a Denver Broncos megválik a Super Bowl győztes irányítójától Joe Flacco-tól. A hírek szerint az irányítónak hivatalosan azért kellett távoznia mert elbukta a fizikai felmérőt de a szerződése miatt is számítani lehetett erre a lépésre.

Flacco-t tavaly szerezték meg a de a sérülése keresztülhúzta a vezetők számításait. Nyolc mérkőzésen tudott csak pályára lépni és távolléte alatt, megpróbálkoztak Brandon Allen-el is de, a tavalyi újonc, Drew Lock a jelek szerint elnyerte a kezdő posztot.

Ha pedig a második körös Lock lesz a Broncos kezdőirányítója akkor nem lehet megtartani Flacco-t. A szerződéséből még év hátra volt, idén 23.65, jövőre 27.65 millió dollárt foglalt el a sapkából. Az elküldése után is komoly halott összeg képződik de összességében várható lépés volt.

overthecap.com, Fotó: twitter.com