Draft prospectek: Malik Nabers, WR (LSU)

Az idei elkapó osztály nagyon erős lesz és sok elkapó fog csapatot találni az első körben. Marvin Harrison Jr. számít az osztálylegjobb ígéretének de utána nagy verseny lesz. Az LSU elkapója, Malik Nabers az idei évfolyam egyik kiemelkedő elkapója.

2003. július. 28-án született Youngsville városában Louisiana államban. A középiskola utolsó évében suliváltás miatt nem léphetett pályára, de így is eleget bizonyított ahhoz, hogy felkeltse a legnagyobb egyetemek érdeklődését. Először a Mississippi State-re kötelezte el magát, majd az LSU mellett döntött. Ott már az első évében játéklehetőséget kapott, amit 417 yarddal és 4 touchdownnal hálált meg. 2022-ben az 1000 yardos határt is átlépte, az igazi robbanás azonban tavaly következett be, hiszen 1569 yarddal és 14 TD-vel zilálta szét a védelmeket. Ez a teljesítmény természetesen első csapatos All-American tagságot jelentett és egyértelmű volt, hogy jelentkezni fog a draftra.

Erősségek

  • A pálya mindegyik részén hatékony
  • A nagyobb méretű CB-k ellen is megnyeri a harcot
  • A testén kívül, a kezeivel abszolválja az elkapást
  • Az elkapás után is hasznos yardokat tud szerezni
  • Útvonal közben is jól vált sebességet

Gyengeségek

  • Minimálisan javítani kell a route-jain
  • Nem ő a legveszélyesebb vertikális célpont
  • Kissé inkonzisztens volt 2022-ben

Combine eredmények

  • Méretek: 6’0” magas és 200 lb tömegű

Vannak vélemények, amelyek alapján még Marvin Harrison Jr-nál is jobb játékos Malik Nabers, de olyan scouting reportot is olvastam, ahol Rome Odunze-nél sem tartják feltétlenül jobbnak. Egy biztos: mindenki kiemelkedő tehetségnek tartja az LSU elkapóját. Olyan elődjei vannak, mint Odell Beckham Jr., Justin Jefferson és Ja’Marr Chase és szinte képtelenség náluk jobbnak lenni, de a profik között is felérhet az ő szintjükre.

Forrás:

New York Giants Hungarian Blog

giantsfootball.blog.hu