A Raiders érdeklődik Adrian Peterson iránt
A liga csütörtökön megszüntette Adrian Peterson eltiltását így a futó pénteken hivatalosan visszakerült az aktív játékosok közé. Végre pont került a korábbi MVP egy éve húzódó ügyének végére így most felmerül a kérdés, hogy hol fog játszani az idei szezonban.
AP-t eddig főként a Dallas Cowboys-al hozták összefüggésbe de az NFL Media munkatársának, Ian Rapoport-nak az információi szerint a Raiders is érdeklődik a futó iránt. Ez messze a legfontosabb átigazolás lenne a Raiders idei offseasonjában.
A Minnesota Vikings vezetősége továbbra is hangoztatja, hogy nem akar megszabadulni AP-től de a hírek szerint egyáltalán nem ragaszkodnak hozzá és a játékos sem akar visszatérni a csapatához. A felek a botrány kirobbanása után eltávolodtak egymástól és Peterson nehezményezte, hogy a Vikings nem támogatta Őt az ügy során.
AP Oaklandben nem egy elvetélt ötlet, véleményem szerint az egyéves eltiltás ellenére sem mondaná egyetlen Raiders szurkoló, hogy nem akarja Peterson-t a csapat mezében látni. És ami nagyon fontos, hogy ehhez megvan a szükséges hely is. AP 12 millió dollárja bőven elférne a csapat fizetési sapkájában azonban könnyen elképzelhető, hogy nem a pénz fog dönteni Peterson átigazolásánál.
A Cowboys mellett az Arizona Cardinals is érdeklődik AP iránt és sajnos ki kell mondani, hogy a keretük erőssége miatt előnyben vannak. Bőven a playoffra esélyes csapatként vágnak neki a következő szezonnak így kevesebb pénzért is megszerezhetik a futót. Az viszont elképzelhetetlen, hogy kevesebb pénzért a Raiders-t választaná így valószínűleg csak akkor lehet esélyünk ha megemeljük a játékos fizetését.
A Vikings-nak semmit sem kell tennie csak várnia kell a csapatokra. AP a balhé előtt minimum egy első körös picket megért de a tavalyi kihagyás miatt vesztett az értékéből. A nyertes csapatnak azonban még így is értékes picket kell majd felajánlania. Egy biztos, a Draft-ig kiderül, hogy hol folytatja majd Peterson.
Forrás:
Oakland Raiders Hungary
(nfl.com, Fotó: sportsworldreport.com, hngn.com)