Tebow nem lesz kezdő

A tavalyi szezonhoz hasonlóan most is Kyle Orton számít kezdőnek a Denver Broncos csapatánál. Pedig irányítóposzton igen erős a Denver padja. Tim Tebow és Brady Quinn egyaránt vár a lehetőségre. Brady Quinnt még a tavalyi vezetőedző Josh McDaniels csábította a csapathoz de egyszer sem lépett pályára. A másik csereirányító a tavaly draftolt Tim Tebow aki három mérkőzésen lépett pályára a tavalyi szezonban. Ezeken 654 yardot és 5 TD szerzett ami nem túl kiemelkedő teljseítmény (viszont újonctól elfogadható).

Régóta téma a Denvernél az irányítókérdés. A szakértők szerint több lehetőséget (vagy állandó kezdő posztot) kellene adni a fiatal Tebownak. A Broncosra jellemző, hogy nagy tehetségeket pazarol el hiszen tavaly a Quinn üzlet keretében futójátékosuk Peyton Hillis a Cleveland Browns csapatához igazolt. Hillis két év alatt csak 8 meccsen lépett pályára, viszont a Brownsnál bizalmat szavaztak neki. A tavalyi évben 270 futókísérlete volt amivel 1.177 yardot és 11 TD-t szerzett. Továbbá volt 61 elkapása amivel 477 yardot és 2 TD szerzett. Olyan kimagasló évet futott hogy az játékának a Maddennek is ő került a borítójára.

Úgy látszik Tebownak hasonló utat kell bejárnia miatt Hillisnek (mielőtt még elfelejtik) ha valaha is kezdő akar lenni, mert úgy néz ki, hogy Denverben nem lesz az. Illetve egy lehetősége van még, mégpedig az ha Orton megsérül és Ő folyamatos jó teljesítményt tud nyújtani. Tom Brady is így lett a Patriots kezdője, csak egyszer kellett becserélni és azóta ki sem lehet rakni a csapatból.

(nfl.com)