Most már hivatalos a Tebow Jets trade

Tegnap délután a New York Jets csapata hivatalosan is bejelentette, hogy megszerezte a Denver Broncos irányítóját, Tim Tebowt. A trade kapcsán az idei Draft negyedik és hatodik választása megy Denverbe, míg Tebow és a hetedik körös választás megy New Yorkba.

A bejelentés követően azonban felmerült a probléma. A problémáért egyértelműen a Jets okolható, hiszen nem olvasta el Tebow szerződését és enélkül tradelték. Tebow szerződése egyedi szerkezetű volt, olyan amilyet Clavin Johnson is kapott újoncként. A szerződés lényege, hogy a játékos előre megkapja fizetésének egy részét (a bónuszokat leszámítva). A kifizetett összeg egy trade esetén viszont visszajár a korábbi csapatának. Ez a szerződés típus a csapatot védi, ha a Draft elején választott játékos nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az ilyen úgynevezett "advanced contract" struktúrájú szerződéseket az kollektív szerződés tiltja.

Tebow a 2011-es évben 6.277.000 dollárt kapott. Ebből viszont csak 1.213.750 dollár volt a tavalyi fizetése. A fennmaradó részt a későbbi évekből csoportosították át. 2012-ből 1.425.000 dollár, 2013-ból 1.691.250 dollár és 2014-ből 1.920.000 dollár került átcsoportosításra/kifizetésre. A jövőbeli évekre (2012, 2013, 2014) kifizetett összeget viszont a Jetsnek vissza kell fizetnie a Broncosnak, ami 5.036.250 dollár. Ez sokkolta őket és gyorsan megpróbáltak kihátrálni a tradeből. A kavarodást kihasználva viszont a Jacksonville Jaguars is visszaszállt a versenybe.

A Broncos órákkal később felajánlotta Tebownak, hogy kiválaszthatja hol akarja folyatni és az irányító a New York Jets csapatát választotta. A Jetsnek pedig az összeg kicsit több mint felét, 2.53 millió dollárt kell a Broncosnak kifizetni a következő két évben.

A jelenlegi értesülések szerint Tebow fizetése a 2012-es szezonban 1.1 millió dollár lesz. Az alapfizetése a 2013-as szezonban 6.055 millió, míg a 2014-es szezonban 7.145 millió dollár lesz. Természetesen csak akkor ha a Jets most mindent elolvasott és jól értelmezett!

(nfl.com)