Vereség a Broncos ellen

Sajnos a Raiders múlt hét vasárnap elszenvedte idei harmadik alapszakasz vereségét a Denver Broncos ellen. Az eredmény sem megnyugtató, hiszen 37-6-ra kapott ki a csapat. Ez egy olyan este volt amikor semmi sem működött igazán. Vagyis csak egy darabig. Az első félidővel még nem volt akkora probléma. A félidőben is a Broncos vezetett, de csak 10-6-ra. Szereztek egy TD-t és egy mezőnygólt az első félidőben és a másodikban nulláztak. A Raiders egy-egy mezőnygólt értékesített mindkét félidőben.

De ezt követően szinte véget ért a mérkőzés. A harmadik negyedben 21, majd az utolsó játékrészben 6 pontot szerzett az ellenfél. A második félidőben pont nélkül maradt a csapat és az egész meccsen sem sikerült egy TD-t is elérniük. Mindössze az első félidőben szerzett két mezőnygól került fel az eredményjelzőtáblára. A futójáték szinte 0 volt. Darren McFadden 34, míg Mike Goodson 22 futott yardot szerzett. Ezzel szemben Willis McGahee egymaga 112 yardot és 1 touchdownt futott. Összesen pedig 165 futott yard szemben a Raiders 56 yardjával.

Különösképpen a harmadik negyed volt gyenge. 0 passzolt yard. 11 futott yard. És mindössze 1 first down. Bár az első két értékből több nem is jöhetett össze. Ez hihetetlen gyenge volt.

Azt már tudtuk, hogy az ellenfél passzjátékának kivédekezése döntő lesz, hiszen Peyton Manning vezette az ellenfél támadósorát. Jó az öreg a háznál és Manning 338 passzolt yarddal és 3 touchdownal zárta a meccset. Vigyázott a labdára, egyszer sem adta el. Emellett pontosan is passzolt hiszen 38 kísérletéből, 30 sikeres volt.

Carson Palmer játéka szokás szerint rendben volt. 34 passzkísérletéből 19 volt sikeres, amivel 202 passzolt yardot szerzett. Ez 50% feletti mutató (ami mondjuk lehetne jobb). Elkapó poszton Denarius Moore volt a legjobb aki 71 elkapott yardot szerzett. Utána következik a fullback Marcel Reece 54, az újonc Juron Criner 29 és a tight end Brandon Myers 22 elkapott yarddal. Összehasonlításképp a Broncosnál Demaryius Thomas 103 és Eric Decker 79 elkapott yardot szerzett.

A védelem tulajdonképpen fent volt a pályán, de minek. 0 sack, 0 interception, 0 kierőszakolt fumble. Pár tackle és kész. Kiemelni csak a két safetyt Tyvon Branch-et és Matt Giordano-t érdemes. Ők ketten néha-néha legalább mutattak valamit.

Statisztikák:

- Denver Broncos Oakland Raiders
Szerzett yard: 237 503
Futott yard: 56 165
Passzolt yard: 181 338
First downok száma: 12 26
Büntetések 5-41 yard 3-30 yard
Fumble/elvesztett 1-0 1-1
Safety 0 0
Labdabirtoklás 22:35 37:25

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: mysanantonio.com és washingtonpost.com)