Mike Wallace 60 millió dolláros szerződést kötött a Miami Dolphins-al

A szabadügynökpiac első nagy igazolása nem váratott sokáig magára hiszen percekkel a nyitás után bejelentették, hogy a Miami Dolphins szerződtette a Pittsburgh Steelers szabadügynök wide receiverét, Mike Wallace-t.

Wallace ötéves, 60 millió dolláros szerződést kötött új csapatával. A szerződés pontos felépítéséről egyelőre még nincs hír. A hírek szerint a general manager az egész hétvégét az elkapóval töltötte és ennek meg is lett az eredménye.

"Nagyon örülünk, hogy szerződtettük Mike-ot. Kivételes képességekkel rendelkezik amikkel nagyon jól érvényesülhet majd a támadósorunkban. A jövőbe tekintünk és már azt nézzük, hogy mi mindent adhat a csapatunknak." - adta ki nyilatkozatában a general manager.

Wallace a tavalyi szezonban kénytelen volt elfogadni a Steelers által felkínált tendert ami alapján 2 millió dollárt körül keresett. Nem is teljesített túl jól, hiszen csak 836 elkapott yardot és 8 touchdownt szerzett. Eddigi legjobb szezonját 1.193 elkapott yarddal zárta és bejutott csapatával a Super Bowlba.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)