A St. Louis Rams-t választotta Jake Long

Meghozta döntését a Miami Dolphins left tackleje, Jake Long és a következő szezontól a St. Louis Rams játékosa lesz. A támadófalember négyéves, 34 millió dolláros szerződést kötött az új csapatával.

Az NFL.com munkatársának, Albert Breernek az információ szerint az összes záradékkal együtt a végső összeg elérheti a 36 millió dollárt. A szerződésből 16 millió dollár a garantált összeg és további 4 millió dollár garantált kerettagsági bónuszt kap, ha a 2014 szezon kezdetekor a Rams játékosa lesz.

Meglepő volt, hogy végül a Rams-t választotta, hiszen az utóbbi napok azzal teltek el, hogy kidolgozzanak egy szerződést a régi csapatával akik a 2008-as Draft első körének első helyén választották ki. A múlt héten nem csak Long, hanem a tight end Jared Cook is a Rams-t választotta a Dolphins-al szemben.

"Kemény döntés volt. Fisher edző, Kevin Demoff és Les Snead hihetetlenek voltak amikor náluk voltam látogatóban. Éreztem rajtuk, hogy imádják az egész franchise-t." - nyilatkozta Long a szerződésről.

Long számára egy tricepsz sérülés miatt ért véget a tavalyi szezon és emiatt a St. Louis-i látogatás során Fisher-ék egészségügyileg is megvizsgálták a falembert és megállapították, hogy nem lesznek sem rövid, sem hosszútávú következményei a korábbi sérülésnek.

A játékos megszerzésével új vakoldali védőt kap az irányító Sam Bradford, de az igazolás miatt át kell szervezni a támadófalat. Helyet kell csinálniuk Long-nak és emiatt valószínűleg a négyszeres Pro Bowl választott Rodger Saffold át fog menni a jobb oldalra, de az ügynöke korábban már jelezte, hogy Saffold-nak nem tetszik az oldalcsere. Valahogyan biztos sikerül majd megoldaniuk a problémát, hiszen az egészen biztos, hogy mindkét falember pályán lesz a következő szezonban.

(nfl.com, Fotó: tracking.si.com)