Morgan Burnett négyéves hosszabbítást kötött a Packers-el

A Green Bay Packers bejelentette, hogy négyéves hosszabbítást kötött a safety Morgan Burnett-el. A védő 24.75 millió dolláros szerződést kötött a csapatával, de az ösztönző prémiummal együtt a szerződés elérheti a 26 millió dollárt. Továbbá a szerződés tartalmaz 8.25 millió aláírási bónuszt és Burnett 15 millió dollárt fog kapni az első két évben.

Burnett még érvényes szerződéssel rendelkezett a 2013-as szezonban és az új szerződése csak jövőre lép majd életbe. Újonc szerződésének utolsó évében 1.323 millió dollárt fog keresni a negyedik profi évét kezdő safety. Burnett kezdő volt a Packers utolsó 32 alapszakasz mérkőzésén és a tavalyi szezonban 123 tacklejével csapatának legeredményesebb játékosa volt.

A hosszabbítás ténye nem lephetett meg senkit sem hiszen a múlt héten, a szerződéshosszabbítási tárgyalások kezdetét követően a vezetőedző, Mike McCarthy egyik nyilatkozatában Burnett képességeit méltatta. A safety esetében mindössze pár nap egyeztetés is elegendő volt az új szerződés aláírásához.

A Packers a 2010-es Draft harmadik körében választotta ki Burnett-et. Újonc szezonja hamar véget ért hiszen keresztszalag szakadás miatt csak az alapszakasz első négy mérkőzésén léphetett pályára. Félépülését követően viszont az összes mérkőzésen kezdő volt és mindkét szezonban átlépte a 100 tacklet.

A Packers tovább folytatja kulcsjátékosainak magához láncolását, hiszen a Burnett hosszabbítás előtt már megegyezett két linebackerével, Brad Jones-al és a Clay Matthews-al. Mindhárman fiatalok és kimagasló teljesítményt nyújtanak a pályán így ezek a posztok jó idei nem jelentenek problémát Green Bay-ben.

(nfl.com, Fotó: roemerphotoblog.com, 620wtmj.com)