NFC North Power Rankings - 1.hét

Power Ranking NFCLezajlott az első forduló és sajnos csalódnunk kellett csapatunkban, visszacsúsztunk a negyedik helyre. Az NFC NORTH mindig is erős csoport volt, de most talán még erősebb lehet, mint valaha. Igen nagy múltú csapatok találhatók itt, akik minden héten a maximálisat akarják nyújtani, nos ez valakiknek sikerült is.

* a csapatok előtt szám jelzi, hogy a csoportban (NFC NORTH) hányadik helyen van a jelenlegi forma alapján, zárójelben pedig a liga helyezést láthatjátok.

1. Green Bay Packers (8.)

Első fordulóbeli vereségét a 49ers ellen szenvedte el, akikről mint tudjuk potenciális végső győztes esélyes. A Veresége ellenére még mindig vezeti az NFC NORTH ranglistáját. Nem volt könnyű meccse, mindjárt elsőnek az egyik lehető legnagyobbat kapta meg. Tisztesen helytált, de talán bírói tévedés miatt, talán nem de vereséget szenvedett.

A második játékhéten sem lesz könnyebb dolga, ugyanis a Washington Redskins-t fogadják hazai pályán. Talán ez egy kis pluszt adhat nekik a szintén vereséggel kezdő fővárosi csapat ellen.

2. Chicago Bears (12.)

Komoly csapat ellen sikerült nyerniük az első fordulóban ez egy új edzővel felálló csapatnak plusz erőt adhat. A Bengals elleni sikeren felbuzdulva megindulhatnak a szezonban és a rájátszásra is esélyesek lehetnek. Bár vezettek, sokáig a Cincinatti vezetett, de végül behúzták a mérkőzést, a statisztika szerint így jelenleg a csoport második helyén állnak.

Következő mérkőzésüket pont ellenünk játsszák, de hazai pályán. A Soldier Field-en nem lesz könnyű dolga a vendégeknek, az még csak olaj a tűzre, hogy a Vikings az utolsó pillanatban ütötte el őket a rájátszástól a tavalyi idényben, revansot akarnak venni.

3. Detroit Lions (23.)

A csoport erősorrendjében a harmadik helyre jött fel a Detroit Lions együttese. Nagyon fontos és értékes győzelmet szereztek az első fordulóban a Minnesota Vikings csapata ellen. Bár Calvin Johnson nem igazán brillírozott, de az új igazolás, Reggie Bush kiemelkedő játéka, mind futásban, mind elkapásban messze a legjobban teljesített a találkozón, melynek megérdemelt siker lett a vége. Az eredményeket tekintve jelenleg vezeti az NFC NORTH csoportját.

Ellenfelük a második körben az Arizona Cardinals lesz idegenben. A Cardinals jól játszott, de végül kikapott a Rams együttesétől az első fordulóban, így a jobb eredményre vágyó déliek ellen nem lesz könnyű estéje a Michigan-i csapatnak.

4. Minnesota Vikings (25.)

Sajnálatos, de egyben igaz az, hogy most ide, a csoport negyedik helyére került a csapat. Nem csak a statisztikai adatok alapján sorolom ide imádott csapatomat, hanem az első mérkőzésen nyújtott általános katasztrofális teljesítmény miatt. Hiába volt Peterson hihetetlen 78 yardos TD futása, hiába produkálta talán élete legjobb meccsét az eddig igen csak alul teljesítő Jerome SImpson, egyszerűen semmi nem működött. Se irányító, se támadófal, se secondary, se győzelem. Minden elromlott, ami csak elromolhatott a meccsen. Ponder teljesítménye (1TD, 3 INT) nagyon kevés arra, hogy rájátszás közelébe kerüljünk. Talán nem is lepődik meg az ember, hogy az nfl.com fantasy football-jában Ponder előre jelzett pontja 0.00, ezzel szemben Cassel-nek 12.06, talán ők már tudnak valamit, amit mi még nem, majd kiderül.

Hamar ki is derülhet, mert az egyik csoportrangadó követi a másikat. Most a Soldier Field-re, egy magabiztos Chicago Bears-hez látogatunk, ahol minden megszerzett tudásunkra szükségünk lesz a helytálláshoz.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com