Max Starks a St. Louis Rams csapatánál folytatja

Rodger Saffold térdsérülését követően a St. Louis Rams-nek égető szüksége volt támadófalemberre és a szabadügynök piacról oldották meg az offensive tackle helyettesítését. A Rams bejelentette, hogy egyéves szerződést kötött a 31 éves Max Starks-al.

Starks 2004 óta szerepel az NFL-ben. A tavalyi szezon végéig a Pittsburgh Steelers játékosa volt, kilenc szezon alatt 123 mérkőzésen lépett pályára. Idén májusban a San Diego Chargers csapatához csatlakozott. A Chargers egyéves szerződést kötött vele, de a végső keretszűkítéskor lemondott a tackle további szolgálatairól.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyire is súlyos Saffold oldalszalag sérülése. A csapat hivatalos álláspontja szerint hétről hétre felülvizsgálja majd a tackle állapotát és nem jelöl meg egy várható visszatérési dátumot.

Starks mellett a Seattle Seahawkstól elküldött Mike Person-t is szerződtette a Rams. A két offensive tackle szerződtetése egyértelműen azt sugallja, hogy sokáig kénytelenek lesznek nélkülözni Saffold-ot.

(nfl.com, Fotó: behindthesteelcurtain.com)