NFC North Power Rankings: 3. hét
Újabb mélyponton a csapat, már nem sokan vannak mögöttünk a ranglétrán. Ez az újabb vereség már tényleg nem fért volna bele, de mégis megtörtént, itt az ideje javítani, mert különben nagyon nagy hátrányba kerülünk.
* a csapatok előtt szám jelzi, hogy a csoportban (NFC NORTH) hányadik helyen van a jelenlegi forma alapján, zárójelben pedig a liga helyezést láthatjátok.
1. Green Bay Packers (9.) -2
Vereségük ellenére még mindig jobb csapatnak érzem őket a Chicago Bears-nél. A Cincinatti ellen gyorsan 14 pontos hátrányba kerültek, de 30 pontot felpakolva a táblára fordítottak. Az már más dolog, hogy hagyták feljönni az ellenfelet, aki a végén fordított és nyert. Két helyet visszaestek a listán, de a csoportban még vezetnek. Esetleg újabb verség esetén, már nem biztos, hogy így lesz.
A negyedik héten szabadnaposak.
2. Chicago Bears (10.) +2
A 3-0 -ás kezdés mindent elmond, de emlékezzünk, hogy tavaly is ilyen jól indították a szezon és aztán mind tudjuk mi lett belőle. A harmadik héten megverték a mi soron következő ellenfelünket és ráadásul 40 pontot tudtak szerezni. Valami működik Chicagoban, csak kérdés meddig lesz ilyen erős a szeles városi csapat.
A negyedik héten az eddig jó formában lévő csoportellenféllel, a Detroit Lions-al mérkőznek meg. Nem lesz kis összecsapás és még az is megeshet, hogy nem Cutler-ék jönnek ki jól a dologból.
3. Detroit Lions (21.) +3
A harmadik játékhéten megverték a Washington Redskins csapatát. RGIII együttese nem bizonyult nehéz ellenfélnek a Michigan-i csapatnak, de azért vannak hibát Detroit-ban is. A találkozón nem volt ott az eddig brillírozó Reggie Bush, de a következő héten már visszatérhet.
Teheti ezt nem kisebb találkozón, mint a csoportellenféllel vívott mérkőzésen, melyen a Bears együttesével mérkőznek meg. Szoros meccs lesz és a győztes léte még kérdés, de lehet, hogy meglepetést látunk majd.
4. Minnesota Vikings (29.) -1
Szégyen, hogy ilyen megeshet velünk, ráadásul hazai pályán. A sorsolás szerinti leggyengébb ellenféllel sem bírtunk és ez elszomorító. Sorozatos hibák és frusztráció jellemeze csapatunkat a Browns elleni találkozón. Valami nagyon nincs rendben Minnesota-ban, de lehet, hogy környezetváltozás majd jót tesz nekünk.
Legalábbis ezt reméljük, mert csapatunk a negyedik játékhéten London-ban játszik a Pittsburgh Steelers csapatával. Remélem nem azt fogom látni, amit az elmúlt három héten, hanem egy ütőképes és összeszedett csapatot, akiknek minden sikerül. A soron következő ellenfelünk sem a legjobb idényét tudhatja magáénak, hiszen a Steelers is három vereséggel indított. London-ban valaki megszerzi az első győzelmét, bár a rossz szájízűek 2-2 -es döntetlent várnak a találkozón.
Forrás:
Minnesota Vikings Hungary