Lovie Smith a Buccaneers új vezetőedzője

Elég hamar, hétfői interjúját követően két nappal alá is írta szerződését a Tampa Bay Buccaneers-hez, Lovie Smith, a Chicago Bears egykori vezetőedzője. A csapat eléggé elszánt és kitartó volt, valamint egyértelmű elképzelésekkel rendelkezett új vezetőedzőjével kapcsolatban. Mely döntéssel nem kizárt, hogy valamelyest a szurkolók többségének is a kedvére akartak tenni. Hisz már szezonközben rengetegen kampányoltak Smith személye mellett. Tessék, most megkaptuk mondhatni. Smith volt az első edző, aki interjún járt nálunk, és egyben az utolsó is. Bár a csapat még hivatalosan nem jelentette be, de Smith igazolásának a hírét már a Tampa Bay Times is megírta.

Ahogy azt korábban írtuk már nektek, Smith töltött pár évet csapatunknál, még az 1990-es években, és talán minden idők egyik legkeményebb védelmének összehozásában segédkezett. Akkoriban a linebackerek edzője volt nálunk, és többek közt ő segített Derrick Brooks-nak is, hogy elérhesse a Hall of Fame szintet játékával. A nálunk töltött öt év után, defensive koordinátor lett a St. Louis Rams-nál, és 2004-ben a Chicago Bears vezetőedzője lett. Itt egy 81-63-as mérleget tudhat magáénak. Illetve 2006-ban a Super Bowl-ba is vitte a Medvéket. A Tony Dungy vezette Colts-tól kaptak ott ki.

Jelenleg négy évre szerződtette őt a Bucs, plusz még egy opciós ötödik év, a csapat számára. Évenkénti több mint 5 millió dollárral. A Tampa Bay tehát egyértelműen hosszútávra tervez Smith-szel, ahogy anno Schiano-val is szeretett volna. Reméljük ezúttal több sikerrel. Összességében tehát egy 25 millió dolláros szerződést kötött velünk az edző, aki Adam Schefter értesülései szerint, egyértelműen Tampa Bay-be szeretett volna szerződni. Talán nem is véletlenül, hisz munkássághoz van itt “anyag” bőven. Mármint ami a Buccaneers védőegységét illeti.

General Managerünk, Mark Dominik pótlását illetően olyan nevek merültek fel, mint Jerry Angelo, és Marc Ross. De ami talán ennél is érdekesebb, hogy kiket próbálunk megszerezni védő és támadó koordinátoroknak. A Glazer család ugyanis úgy tűnik, all-in-t mondott a következő szezonra. Hisz a védő koordinátor személyét illetően olyan név merült fel, mint Rod Marinelli. Aki szintén a legendás Tampa 2 defense összehozásában segédkezett itt az 1990-es években. Többek közt ő edzette Warren Sapp-ot. És bár egyenlőre szerződése Dallasba köti, már felreppentek a hírek, hogy a Cowboys esetlegesen megválna tőle. Leslie Frazier is esélyesnek tűnik a pozícióra.

Ami pedig a támadó koordinátorunkat illet, úgy tűnik Lovie Smith már meg is találta a számára megfelelő jelöltet, Jeff Tedford személyében. Bár ezt még szintén nem erősítette meg senki. Tedford-nak semmi NFL tapasztalata sincs, azonban a California Golden Bears vezetőedzőjeként egy 82-57-es mérleget tudhat magáénak. Ugyan a védő és támadó koordinátorok személye még nem dőlt el biztosan, Tedford szintén nagyon közel van a Buccaneers-hez. Ami viszont teljesen biztos, hogy Lovie Smith a következő vezetőedzőnk. Ahogy a támadó és védő koordinátorok személye is bizonyossá válik, természetesen írunk nektek róla.

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com