Jeff Tedford jelenléte a Rams ellen is kérdéses lehet

Sokan kritizálták a Buccaneers játékhívásait a Carolina ellen, és mint utólag kiderült, nem a szívműtéte után lábadozó támadókoordinátor, hanem az irányítók edzője, Marcus Arroyo hívta a játékokat.

Arroyo-nak egyébként ez az első éve segédedzőként az NFL-ben. Így egyáltalán nem meglepő, hogy esetlegesen nincs a helyzet magaslatán, a támadókoordinátori feladatokat illetően. És bár a vasárnapi meccs közvetítői rendesen becsaptak minket, hisz ők látni vélték Jeff Tedfordot ahogy hívja a kis fülkéjéből a play-eket, valójában nem ő volt az.

Azonban nagyon könnyen megeshet, hogy a Rams elleni találkozón sem Tedford fogja még irányítani az offense-t. Tudtuk meg Marcus Arroyo-tól. Aki elmondta, hogy a játékhívás valószínűleg hasonlóan “együttműködő” formában fog történni, mint múlt hét vasárnap. Reméljük ezzel nem arra célzott, hogy hasonlóan szar lesz. Hanem, hogy ezúttal is ő fogja hívni őket. Természetesen meg kell várni, míg Tedford újra, teljesen egészséges nem lesz, hisz a már két mérkőzést is kihagyó mester, egy komoly szívműtéten esett át. És bár nagyon hiányzik munkája a Bucs-nak, gondolom ezt mondanom sem kell. Egyszerűen nem tud teljes egészében részt venni a csapat életében, amíg lábadozik.

A Buccaneers támadóegysége valami hihetetlen lehangoló tényező volt múlt hét vasárnap. Bár itt közrejátszottak Josh McCown bosszantó, egyéni hibája is. És szerencsére, egy harmadik irányítóval kiálló, szintén több szempontból gyengélkedő csapat ellen fogunk játszani. Azért korlátozott gameplannel, és támadókoordinátor nélküli csapattal, ne várjunk túl sokat vasárnap este sem.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com