Johnny Manziel kezd a Bengals ellen

Elérkezett a pillanat amire már hetek óta várt a szakértők és a szurkolók többsége. A Cleveland Browns tegnap bejelentette, hogy Johnny "Futball" Manziel lesz a csapat kezdő irányítója a vasárnapi Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen.

A csapat vezetőedzője Mike Pettine hétfőn találkozott az irányítóival és közölte velük a döntését. A nyilvánosságot csak tegnap tájékoztatta róla.

"Ez a döntés nem Brian Hoyer-ről vagy Johnny Manziel-ről hanem a Cleveland Browns-ról szól." - kommentálta döntését Pettine.

A bejelentés igazából senkit sem ért váratlanul hiszen Brian Hoyer teljesítménye igencsak visszaesett az elmúlt hetek során és több szakértő véleménye szerint ezt a cserét már a múlt héten meg kellett volna lépniük.

Van egy íratlan szabály miszerint győztes csapaton ne változtass, így győzelmek esetén nem szoktak irányítót cserélni. Az utolsó két mérkőzést viszont elvesztette a Browns és 7-5-ös mérleggel csoportjuk utolsó helyén állnak de még belátható távolságra van a rájátszás.

Már csak három mérkőzés van hátra a szezonból és kizárólag önerőből nem tudnak bejutnak a rájátszásba. Első lépésként vasárnap meg kell verniük a csoportriválisukat és a hétvégén végre kiderül, hogy mennyit is az idei Draft "sztárjátékosa" az NFL-ben.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)