A Bucs a 6. legfiatalabb franchise

A Bucs már jó pár éve tetszeleg abban a szerepkörben, hogy rendelkezésére áll egy fiatal, tehetséges játékosokból álló mag, akikből kellő szakmai háttér mellett sok szép dolog kihozható. Persze ebből a sok szép dologból keveset láttunk mostanában, de az image megmaradt továbbra is.

A Buccaneers csapatának jelenlegi átlagéletkora 25,7 év. Ezzel az NFL franchise-ok listáján kiérdemli a 6. legfiatalabb jelzőt. A lista élén egyébként a Jacksonville Jaguars áll 23,9 évvel. A sort pedig a valószínűleg az idén is a Super Bowl-ért mindent egy lapra feltevő Denver Broncos kullog kerek 29 éves átlaggal.

Ha a kezdő szintű játékosok között a Bucs esetében 30 éves vagy annál idősebb játékost keresünk az offense oldalon találhatunk négyet. Jelesül Vincent Jackson-t, Logan Mankins-t, Demar Dotson-t és Brandon Myers-t. Utóbbi esetében is elmondható, hogy mindannyiunk reményei szerint az idén már ki tudja őt játszani a kezdő keretből a tavaly draftolt Austin Seferian-Jenkins.

Ez nem túl hosszú névsor, vagyis a lehetőség a fiatalok kezében van. S mint már jó pár éve, a csapat ezt meglovagolva építkezik. Kicsit hosszú ez az építkezés és a franchise irányító személye is csak reményeink szerint van meg Jameis Winston személyében, aki ugyancsak egy frissen draftolt csikó.

Winston esetében az is elmondható, hogy 21 évesen már minden valószínűség szerint bemutatkozhat az NFL-ben. Az elmúlt évtizedben az irányítóknál  eddig csak négy alkalommal valósult ez meg. A négy irányítót úgy hívják, hogy Matthew Stafford, Michael Vick, Alex Smith és nem találjátok ki, ki a  negyedik! Josh Freeman. A jó öreg Josh, akit csapatunk franchise irányítóvá szeretett volna nevelni, de mára már csak a Miami Dolphins kb. 15. számú irányítójává süllyedt.

A jövő a fiataloké, szokták mondani. De jó lenne, ha ez a mondat tartalmat nyerne már egyszer Tampában is!

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com