Az előszezon Kalóza: Kwon Alexander

Amikor Bruce Carter a Buccaneers csapatába került, szerintem úgy érezte, sima útja van a kezdő középső linebacker szerepkörért. Nincs Mason Foster, Danny Lansanah bár jól teljesített az elmúlt évben itt, azért nem szupersztár. Honnan a csudából sejthette volna, hogy a csapat draftol az LSU-ról egy Kwon Alexander nevű srácot?

Sőt! Még draftolása után is sokan úgy gondolták, hogy a Lovie Smith éra egyetlen draftolt védőjátékosának ez majd egy tanuló év lehet a David-Carter-Lansanah hármas mögött. Aztán elkezdődött a tábor! Mert hát az előszezonhoz óhatatlanul is hozzá tartozik az edzőtábor. Itt aztán elkezdődött Bruce Carter pofára esése, mert Hardy Nickerson meglátva Kwon edzésmunkáját, harcba küldte őt a középső linebacker szerepkörért. A fiatal játékos azonban semmilyen megilletődöttséget sem mutatva a széles szakma nagy megdöbbenésére bizonyítani kezdte, hogy ebben a szerepkörben is bevethető. Pedig ne felejtsük! Lovie Smith+Buccaneers defense= Tampa 2. Más fordításban az elmúlt szezon alapján pedig : eltökélt sémaválasztás+össze-vissza céltalan rohangálás= Tampa 2.

Azt már cikkben is ecseteltük, hogy ennek a felállásnak a vezér pozíciójáról van szó. Ezt egy újoncra bízni, ahol játékokat kell hívni? Nos, igen! Mint kiderült Kwon nem csak rendkívül gyors és atletikus, hanem a pályát és a játékot is nagyon jól látja át. Innentől már egyenes út vezetett számára, hogy az első csapattal vonulhasson ki az előszezon mérkőzéseken.

A Vikings és a Bengals ellen is 4 szerelést mutatott be. Látszott rajta, hogy érzi a játékot, jól ismeri fel az ellenfél hívásait és jól is reagál rájuk. Aztán jött a főpróba a Browns elleni harmadik forduló. S ha esetleg még valakinek lett volna bármi kételye, azt Kwon teljesen szerte foszlatta. Egy kicsivel agresszívabbá tették a játékát így aztán 5 szerelés- ebből 2 negatív yardon – egy bődületes sack és egy siettetés került a statisztikai lapjára. Mivel mindenkit meggyőzött, az utolsó előszezon mérkőzésre már pihenőt kapott, ahogy az a kezdő játékosoknak dukál.

Egy újabb Lavonte David? Bizony! Alexander képességei és a játékhoz való hozzáállása bizony ezt sugallja. Mivel David is megkapta a csapattól hosszútávú szerződését, egy-két éven belül ez egy liga szerte rettegett páros lehet. Legalább van egy pozíció, ahol tényleg jól állunk.

Citromot a Kalóznak!

0906_2_patrickmurray

Egy csapatnak szüksége van egy stabil kicker játékosra. Egész egyszerűen szüksége van rá, hogy azokban az esetekben is lehessen pontokat tenni a táblára, amikor nem sikerül az offense-nek átszelni a pályát. Ilyen eset pedig ugyebár akadt bőven mostanában a Bucs történelmében. Ne is beszéljünk az extra pontok hátra viteléről!

Patrick Murray a második szezonját kezdte a csapattal. Nos! Az írekről ugyebár két dolgot kell tudni. Hogy szeretik a piát és hogy imádják az alkoholt. Persze Patrick Murray-t nem láthattuk a pálya szélén tántorogni, azért néha sikerült olyan kacskákat rúgnia, hogy elkezdtem gondolkozni azon, vajon a Gatorade-es pohárban is Kilkenny van?

Patricktől mindenki egy stabil teljesítményt várt így második évére. Ez nem igazán sikerült. Mindhárom előszezon mérkőzésen, amin szerepet kapott, kihagyott 1-1 mezőnygól kísérletet, illetve a Bengals ellen egy extra pontot is sikerült mellé trafálni. A kihagyott mezőnygól  kísérletek is ráadásul 40-45 yard közöttiek voltak, amiket azért egy stabil játékosnak illik tudni megoldani.

Hogy ez Murray számára mennyire nem sikerült, azt bizonyította először Connor Barth szinte kétségbeesett visszahívása, majd az újonc Kyle Brindza trade útján való megszerzése. Sajnálom Patrick Murray-t, mert egyébként egy szimpatikus embernek tűnt. Azonban azt tudomásul kell venni, hogy nem ütötte meg azt a szintet, amit egy rúgótól elvár az ember egy NFL csapatnál.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com